„Ki az közületek,
akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja
neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról
érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek; – és az így
válaszolna belülről: Ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva,
és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel,
hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna
neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és
megadja neki, amire szüksége van.” „Én is azt mondom nektek:
kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és
megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál;
és aki zörget, annak megnyittatik.” (Lk 11, 5-10)
Szeretett Testvérek!
Olyan sok minden vesz
bennünket körül. Lények és alkotások sokasága mindenfelé,
amerre csak nézünk. Jó részük jelenlétét természetesnek
vesszük, mintha azok mindig is ott, és oly módon lettek volna, s
lesznek majd sokára is. Ám akadhat, sokak számára sajnos akad is,
olyan helyzet, amikor a biztosnak vélt dolgok megfogyatkoznak,
egyikük-másikuk eltűnik. Egyszerre mindaz, ami talán addig fel
sem tűnt, hiányozni kezd...
A TV-ben, egyik
ismeretterjesztő csatornán futott egy műsor, melynek a címe így
hangzott: „Mi lenne, ha...”. Ebben a sorozatban különböző
módon mutatták be civilizációnk és az egész bolygó
pusztulását, például mi lenne, ha megállna a Föld forgása,
eltűnne a Hold, és ehhez hasonló témák. Egyrészről banális,
másfelől azonban el is gondolkodtató! Adtunk már hálát azért
az Úrnak, hogy olyan módon van kitalálva a világ, hogy élni
tudjunk benne? És azért, hogy ezt az állapotot fent is tartja?
„Rogate” – az imádkozás vasárnapján jó, ha kicsit
átgondoljuk a mi imaéletünket.
Belénk van kódolva az,
hogy imádkozunk a „fentiekhez”. Minden kultúrában, minden
korban megtalálhatjuk az imádkozó embert. Még a mai, nyugodtan
mondhatjuk, szentségtelen világban is, sokan sóhajtanak fel. Az
emberiség hajnalán már megjelent mindez, ezt olvassuk az
Ószövetség első lapjain, Ádám unokájáról, Sét fiáról:
„Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor
kezdték segítségül hívni az ÚR nevét.” (1Móz 4, 26)
Ám az igazi ima ennél
többnek kell, hogy legyen. Fontos a személyes kapcsolat, a
felismerés, és a bizalom, hogy ne csak a felhők közé sóhajtsunk,
hanem valóban a Mennyei Atyához szólhassunk. Ahhoz, aki alkotott
mindent, így minket is, szeretetéből. A hívő, és Isten után
sóvárgó ember azt is átélheti, s bizonyára mindannyiunknak van
erről tapasztalata, hogy az imádság nem monológ, hanem dialógus,
azaz párbeszéd. Ez a mi nagy reménységünk, hogy van Ki
meghallja, és nem engedi el a „füle” mellett... Krisztus Urunk
szavai nyomán, amely arra biztat bennünket, hogy bátran forduljunk
Istenhez, három kérdést tehetünk fel:
- Kihez imádkozunk?
- Honnan imádkozunk?
- Hogyan imádkozunk?
Kihez imádkozunk?
Mert imádkozni mindenki szokott, még ha nem is vallja be az illető.
Ahogyan egyik barátom szava járása tartja: zuhanó repülőn
nincsen ateista... Egyszerűen így működünk, így lettünk
teremtve. De vajon mit ér az égre sóhajtott, vagy épp kiáltott
hang, az a bizonyos „Istenem!” Tudjuk, hogy van valaki, de
kicsoda? Ismerjük azt, akit segítségül hívunk?
Jézus arra biztat
bennünket, hogy bármikor fordulhatunk az Úrhoz, akár egy
ismerőshöz, jó baráthoz. Nincs olyan, hogy nem nyit ajtót, nem
hajt el, hanem lehet hozzá fordulni, mert Ő megbízható! Nincs
várólista, nincs előjegyzés, mindenki számára adott a
lehetőség, akár a leglehetetlenebb időpontokban is.
Én is, mint mindannyian
hajlandóak vagyunk akár messzire is menni, ha egy jó barátunk,
hát még ha rokonunk kér tőlünk valamit, ami lehet, hogy életbe
vágó. Ám az élet realitása az, hogy sokszor kevésnek bizonyul a
mi lehetőségünk, erőnk, és megeshet, hogy az időnk is, hiába a
legnagyobb jó szándékunk... Az Úrhoz azonban bármikor lehet
fordulni.
Ordass Lajos evangélikus
püspök úrnak van egy könyvecskéje az imádkozásról, amiben
összegyűjti mindazt, amit az imádkozásról tudni érdemes. Ebben
található egy számomra igen kedves, és elgondolkodtató mondat:
„Ha nem tudsz imádkozni, imádkozz!” Első hallásra, fából
vaskarikának hat, de valóságosan így működik. Istent még arra
is lehet kérni, hogy tanítson meg imádkozni! Teszi ezt azáltal,
hogy az imádság olyan a hívő számára, mint a levegővétel, s
minél személyesebb, annál nélkülözhetetlenebb és értékesebb.
Így lesz az istenségből Úr, majd Mennyei Atya... s ha már az Ő
ajtajánál zörgetünk, akkor nem járunk rossz helyen!
Honnan imádkozunk?
Fontos kérdés ez is, hiszen fel kell ismernünk saját magunkat,
lehetőségeinket, utunkat. Nem a fizikai hely a lényeg, nem kell
sem Jeruzsálem, sem Mekka, sem másfelé fordulva imádkozni. Sokkal
fontosabb, hogy mi hányadán állunk az életünknek, s hogy hol
találkozhatunk Istennel, és hova vezethet bennünket.
Ahogyan a példázatban
is hallhattuk, a kopogtató szükségben van, szorult a helyzete,
segítségre van szüksége. Könnyű belekerülni kilátástalan
helyzetbe, ahonnan magunktól nem látjuk a kivezető utat, maradandó
megoldásról nem is beszélve. Annyi minden tudja megijeszteni,
elcsüggeszteni az embert, sokszor onnan, ahonnan nem is várnánk.
Ilyenkor ott van az ajkunkon a szó: „Uram, segíts!” Ahogyan
tette Jónás is, élet és halál között a nagy hal gyomrában,
amikor a 120. Zsoltár szavaival is imádkozott: „Nyomorúságomban
az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.” (Zsolt 120, 1)
A legtöbb imánk,
ahogyan Jónásé is, kérő imádság, Kérhetjük az Urat
segítségért a magunk ügyéért, de kérhetjük, hogy segítsen
másokat is, úgy ahogyan velünk is teszi.
Lehet bűnbánattal
imádkozni, ahogyan Dávid király teszi az 51. Zsoltárban:
„Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el
hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet,
és vétkemtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51, 3-4) Dávid
felismerte, hogy nagyot vétett Isten és ember ellen, ezért a
lehető legjobb helyre menekült, ahonnan bűnbánatára
bűnbocsánatot kaphatott.
Hála imádság
is fontos, s erre is van sok szép példa. Dávid így imádkozott:
„Magasztallak, URam, mert megmentettél. Nem engedted, hogy
ellenségeim örüljenek bajomon. URam, Istenem, hozzád kiáltottam,
és meggyógyítottál engem. URam, kihoztál engem a holtak
hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.”
(Zsolt 30, 2-4) A megajándékozott, megmentett ember hálaéneke ez,
hiszen megtapasztalta az Úr szeretetét! Erről sajnos hajlamosabbak
vagyunk elfeledkezni, pedig van ok hálásnak lenni.
Imádságunkban
dicsőíteni is lehet az Urat: „Magasztallak téged,
Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké. Mindennap áldalak
téged, dicsérem nevedet mindörökké. Nagy az ÚR, méltó, hogy
dicsérjék, nagysága felfoghatatlan.” (Zsolt 145, 1-3) Amikor
semmi mást nem tesz az ember, csak ámul az Úr nagyságán és
tettein, nézve a megannyi csodát, amelyet teremtett, s elhalmoz
vele bennünket nap mint nap.
Imádkozást sokfelől
meg lehet közelíteni, s jó, ha mindegyiket ismerjük, hiszen
szükségünk van a bűnbánatra éppúgy, mint a dicsőítésre, a
kérésről és a hálaadásról nem is beszélve.
Hogyan imádkozzunk?
Ez talán a legegyszerűbb, de talán pont ezért a legnehezebb
kérdés: ahogyan Jézus tanított. Aki arra biztat bennünket, hogy
bizalommal telten, bátran fordulhatunk a Mennyei Atyához. Mintát
is adott a számunkra a Miatyánkban (Mt 6, 9-13).
De az imádságunkban,
ahogyan a Miatyánkban is, mindig ott kell lennie a lelkünkben az,
hogy „legyen meg a Te akaratod” (Mt 6, 10). Mert az ima
nem csereüzlet! Nem úgy működik, hogy amit kérek, azt rövid
úton meg is kapom, hanem az Úr meghallgatja a hozzá fordulót, de
azt adja meg, ami egyezik az Ő akaratával, s így végső soron a
javunkra van. Hiszen a hitünknek ez a lényege, hogy hisszük és
meg vagyunk győződve arról, hogy „Mit Isten tesz mind jó
nekem”, ahogyan énekeljük énekeskönyvünk 348. énekében.
Jézus Urunk is a Gecsemáné kertben tusakodva saját lelkével, és
a rá váró keresztútra készülve így imádkozott: „Atyám,
ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy
legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 39)
Szeretett Testvérek! A
Húsvét üzenetét hallva, s átélve a Feltámadás csodáját
különösen is van okunk az imára, mert Jézus Urunkon keresztül
megmutatta a Mennyei Atya, mi az Ő akarata, s hogy az ima, amely
elhagyja szívünket, az meghallgatásra talál. Pál apostol így
biztatja a thesszaloniki gyülekezetet: „Mindenkor örüljetek,
szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az
Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz
5, 16-18) Ebben a reménységünkben erősítsen és őrizzen meg
bennünket a gyülekezetek Ura!
Ámen
„Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 39)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése