"Miután
ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia,
jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen,
Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki:
„Legeltesd az én bárányaimat!” Másodszor is megszólította:
„Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt:
„Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt
mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” Harmadszor is szólt
hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter
elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e
engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod,
hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én
juhaimat! Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál,
felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor
megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda
visz, ahova nem akarod.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen
halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt
hozzá: „Kövess engem!” (Jn 21, 15-19)
Szeretett
Testvérek!
A
híradásokban sokszor hallani, hogy egy bizonyos hírt, információt
megerősítenek, vagy épp az ellenkezőjét állítják, esetleg
„sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudják az illetékesek.
Akkor szokás megerősíteni, ha van valóság alapja, ha van mit
megerősíteni... S valljuk meg, van mit megerősíteni bennünk is.
Bizonyos vagyok benne, hogy a Konfirmáció nem egy olyan esemény,
amelyen egyszer túlesik az ember, mintegy megerősítve a keresztség
tényét. Naponkénti konfirmációra van szükségünk, hogy
felismerjük és ne feledkezzünk el arról, hogy kin tájékozódik
a mi hitünk, ki a mi reménységünk alapja, ki az igaz szeretet
forrása!
A
felolvasott ige is egy Konfirmációról szól, méghozzá Péter
apostoléról. Péter volt a legnagyobb hangú a tizenkettő közül,
ő tudott a legszebben hitvallást tenni és fogadkozni. Ő volt az
eminens tanítvány. Ám mégis, ő is futott, amikor a többi, sőt
fogadkozásával ellentétben valóban háromszor tagadta meg Jézust,
mielőtt a kakas megszólalt volna. Péterből, a kősziklából
kőtörmelék maradt. Jézus feltámadása után, bár látták, hogy
a Mester valóban visszatért, ők is visszatértek a régi
életükhöz, a halászhálók mellé.
Megfásulva,
gépiesen, kiégve végezték a napi rutint, s még a feltámadt
Jézus szavára is úgy vetették ki a hálóikat, mintha azt
gondolták volna „ha te mondod...” A sikeres fogás után ott
ültek a tűz körül, Jézus is velük. S Jézus megkérdezi Pétert:
„Szeretsz-e engem?” Mire Péter: „Szeretlek”. Ám valójában
elbeszélnek egymás felett, mert Jézus úgy érti, úgy „szeretsz-e
engem, ahogyan én szeretlek, önfeláldozóan, ahogyan a Mennyei
Atya szeret, agapéval”; Péter pedig valójában csak annyit mond,
hogy „kedvellek”. S ez lejátszódik még egyszer, majd Jézus
így szólt Péterhez: „Kedvelsz egyáltalán?” Péter pedig
megértette, hogy a háromszori tagadása miatt, kérdezte mindezt
Jézus.
Jézus
szeret bennünket, hiszen az életét adta miértünk. De vajon mi
kedveljük-e egyáltalán? Szimpatizálunk vele? Láttuk, tudjuk
milyen Jézus, de mégis, mi hogyan viszonyulunk hozzá? Ezért van
szükség a konfirmációra, a megerősítésre, hogy bár mi csak
kedveljük Őt, felnézünk Rá, de ez napról-napra több és több
legyen, hogy ez meggyőződéssé, hitté váljon, ahhoz kell a
konfirmáció.
Nagy
öröm, hogy négy fiatal egy éven át erősített, hogy tudatosan
is az Úr útján járjon. Hogy kiben, mi csapódott le, azt csak az
Isten tudja... Szorgalmas tanulással, sok idő feláldozásával
kaptatok egy adag ismeretet, egyfajta tudást, hogy mit kell tudni az
evangélikusokról, és az ő hitükről. De, ez csak ismeret! Ahhoz,
hogy ez valóban meggyőződéssé válhasson, az életetek részéve
lehessen, ahhoz ezt a sok mindent fel kell lelkesíteni, méghozzá
naponként!
Jézus
azt mondta Péternek: „Kövess engem!” Amilyen utat járt be
Jézus, hasonló út várta Pétert is. Sok utazás, sok ember, sok
öröm, és igen sok szomorúság, s végül mártír halál. De ezt
az utat Péter nem egyedül járta, nem azt mondta neki Jézus, hogy
„Amiért ilyen voltál, majd megkapod a magadét!”; hanem azt,
hogy „Nem lesz könnyű az életed, de Én veled vagyok, s előtted
megyek!”
Ezt
ígéri a mi számunkra is Jézus, hogy bárhová is mennél, Ő már
járt ott, és most is veled van: nem vagy egyedül! Egy kikötés
van: „Kövess engem!” Ne Őelőtte, ne Őnélküle, s ne
Őhelyette járjunk életünkben, hanem Őt követve! Mindaz, amiről
számot adtatok a vizsgán az az, hogy tudjátok az irányt,
tudjátok, ki az aki segít. A többi rajtatok múlik, de egy biztos,
az Úr mindig ott lesz veletek!
A
konfirmációval nem valami véget ér, hanem valami elkezdődik!
Kaptatok egy útravalót, egy irányba állítást, és egy
megerősítést, hogy ha ezen az úton jártok, akkor jó irányba
megy az életetek! A mai naptól minden a tiétek, ami az Úr Jézusé,
beálltok abba a sorba, amely két évezrede vándorol Mesterét
követve, hogy itt a földön egy szebb világot építsen, s majd a
Mennyei Atyával közösségben, Isten országának polgárai
lehessenek. Az a Jézus hív benneteket is követésre, aki ezt
mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem
mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14, 6)
Szeretett
Gyülekezet, és szeretett konfirmandusaink! Nagy felelősség a
miénk, irigy világban élünk, ezért nagy veszély a kiszakadás,
és az eltűnés, hiszen annyi minden csábítja az embert!
Imádkoznunk kell mindannyiunkért, de különösen is
fiataljainkért, hogy a kapott drága kincset megőrizzék, és
méltóképpen bánjanak vele! Konfirmandusok, a ti pedig bátran
kövessétek Jézust, aki meg tud benneteket is erősíteni: bárhova
is vessen az élet, egy valaki örök, és ahol Ő, a feltámadt
Krisztus jelen van, ott bizonnyal otthonra is lelhettek! Ebben az
igaz hitben, szeretetben, az örök élet reménységére őrizzen
meg mindnyájunkat a gyülekezetek ura!
Ámen
Bócsai konfirmandusok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése