ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Szeretettel köszöntünk gyülekezetünk honlapján!

2013. augusztus 26., hétfő

"Kegyelemből van üdvösségetek a hit által" (Ef 2, 8) - Országos evangelizáció 2013


2013. október 12-én, a Deák téri evangélikus templombon kerül megrendezésre az idei Országos evangelizáció, amelynek igei alapvetése: "Kegyelemből van üdvösségetek a hit által" (Ef 2, 8)

Az esemény programja az alant látható képen tekinthető meg.


Jó volna, ha gyülekezetünkből is néhányan ellátogatnának erre az alkalomra. Biztosan jó élmény, és lélekben gazdagító összejövetel lesz.


Igehirdetés - Szentháromság ünnepe utáni 13. vas. (Mk 12, 41-44) 2013-08-25



Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.” (Mk 12, 41-44)

Szeretett Testvérek!

Néhány évtizede történt... Afrikában, egy város templomában adományokat gyűjtöttek a távoli, még szegényebb vidékek gyülekezetei számára. Mivel pénzük nekik sem volt, mindenki azt hozott amit tudott. Volt aki gabonát, volt aki banánt, volt aki egy marmon-kanna vizet, s ki tudja még, ki-mifélét dolgot hozott. Volt ott egy kislány is, aki látta miket tesznek a kosarakba, ládákba. Gondolkodóba esett, hogy ő mit is adhatna. Rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen semmije sincs, s ezen igen elszomorodott. Ám egyszer csak felcsillant a szeme, gondolt egy nagyot, és beült az adományok közé... Megtörtént 2000 évvel ezelőtt, megtörtént néhány évtizede, s megtörténik ez újra és újra...

Jézus szavai nem korának kapitalistáit ostorozza, nem is a szegény néprétegek melletti kiállásról van szó. Még csak nem is arról, hogy „a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9, 7). Nem pénzről, nem is annak mennyiségéről beszél nekünk, hanem az indulatról. Arról az indulatról, ami megkülönbözteti az Istenben hívő embert a vallásostól; az igaz kegyességet, a látszat kegyességtől.

Aki kézbe veszi a Márk szerinti evangéliumot az a 12. fejezetben egy érdekes „kérdezz-felekbe” csöppen. A farizeusok, írástudók veszélyes kérdésekkel bombázzák Jézust: az adózással (12,13-17), a feltámadással (12,18-27) és a legfőbb parancsolattal (12,28-34) kapcsolatban, majd Jézus válaszaitól elnémulnak. Ezután Jézus kérdezi őket: a Krisztus-titok felől – u.i. Hogy lehet, hogy Krisztus Dávid fia, s mégis Ura – (12, 35-37a), majd szól a hamis kegyességről (12,37b-40), végül rámutat az igaz kegyességre, amiről szól a mai igénk.
Milyen az Isten szerinti igaz kegyesség? Három gondolatot szeretnék kiemelni:
  1. Mennyiség helyett minőség
  2. Odaszánás
  3. Áldozatkészség
Az igaz kegyesség a mennyiség helyett a minőség jellemzi. A jeruzsálemi templom, amelynek csodájára jártak az emberek, volt az a hely, ahol a zsidók az Urat imádták. Ott mutattak be áldozatot, és oda vitték adományaikat is. A templom területén tizennyolc, trombita alakú persely volt. Az egyik ilyennel szemben ült le Jézus is, és figyelte az embereket. Sokan megfordultak ott, sokan kész vagyonokat tehettek a perselyekbe, ám mégis Jézus ezt a bizonyos szegény özvegyasszonyt, a két fillérjével szemelte ki, s állítja példaképül elénk is.

Az idősebbek még emlékeznek, hogy nálunk is volt fillér. Én is emlékszem rá, bár még eléggé kisgyermek voltam, amikor kivonták a forgalomból. De egy biztos, a fillér semmiképpen nem jelent nagy összeget. Jézus korában egy lepton, azaz fillér, egy napszámos napi bérének 1/64-e volt. Mondhatnánk, mintha ma valaki két 5 Ft-ost szorongatna.

Ám mégis, ennek az asszonynak ez volt az összes vagyona: két apró pénzérme. Az egyiket megtarthatta volna, de ő mindkettőt beledobta a perselybe, pedig az volt mindene. A MINDEN-en van a hangsúly, mert ez az özvegyasszony nem a feleslegét, hanem egész életét, ami a megélhetése volt, azt adta oda Istennek. Ez minőségi különbség, mert teljesen Isten kezébe teszi le az eljövendőt. Ezt mondja az Úr: Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.” (Hós 6, 6) Ahogyan Luther Márton írja a Kis Kátéjában az első parancsolat magyarázatánál: „Istent félnünk és szeretnünk kell”, s ebből következik utána minden. A valóban igaz, Istennek tetsző kegyesség az, ha tényleg le tudjuk tenni az Úr elé a teljes életünket, minden hiányával és szükségével együtt. Ahogyan az az özvegyasszony tette.

Tehetjük ezt bátran, hittel, bizalommal, mert – ahogyan Jakab apostol írja – minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jak 1, 17) Mindenünk, ami van, az az Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk, éljünk velük, DE nem értük. Istennek nem kell a pénzünk, nincs rá szüksége, hiszen végső soron minden az övé. De ami fontosabb, nem akar tőlünk elvenni semmit, viszont általunk, a mi adományunkon, odaszánásunkon, rajtunk keresztül tud hatni ebben a világban. Tudna másképp is? Persze. De így von be minket Isten országának építésébe (amiről múlt vasárnap volt szó).

Ebből következik a második gondolat: az igaz kegyesség odaszánó. Az özvegyasszony odaszánta mindenét az Úrnak, tudva, hogy Isten nem feledkezik el róla, s küld majd valakit, aki segít neki életben maradni, új életet adni. Pál apostol írja: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róm 12, 1-2)

Istennek szánt életet élni, vagyis úgy élni, hogy egész életünk istentisztelet legyen. Nem csak a lelkész dolga az istentisztelet, hanem mindenkinek a maga helyén, hivatásában kell úgy lennünk, hogy azzal az Urat dicsőítjük. Ám ennél is egy kicsit tovább megy Jézus, amikor ezt az özvegyasszonyt állítja elénk példa gyanánt.

Úgy lehet az ember jó híve, – s hadd használjam így – eszköze, ha odaszánja magát Isten ügyének, ha arra van szükség. Odaszánom az időmet, energiámat, szeretetemet, nem csak feltétlenül a pénzemet, arra, hogy a másik testvéren segítsek. Nem azért, hogy valamit kapjak cserébe, hanem azért, mert aki Istennel jár, az odahajol a másikhoz, ahogyan Krisztusban is közel hajolt hozzánk az Isten. Jó érzés az önzetlenség, amikor valami olyasmit teszek, amiért lehet, hogy sosem kapok viszonzást, de tudom azt, hogy így volt helyes, ezt várta tőlem az én Uram.

Ha példát keresnék nem kellene messzire mennem, hiszen itt Bócsán és Tázláron is kézzel fogható az odaszánás eredménye. Hiszen hatvan éve, önerőből, idejüket, energiájukat, pénzüket, sőt szabadságukat sem kímélve, gyülekezetünk alapítói odaszánva, elszánva építették föl mindkét templomot. S hitből fakadó munkájukat megáldotta a Gyülekezetek Ura, hiszen ma is itt vagyunk. Most sem kisebb a feladat: odaszánásra van szükség, hogy láthatóvá válhasson Isten munkája általunk, bennünk, közöttünk.

Intő példa lehet, s kell hogy legyen számunkra az amit az Úr Jézus mond a laodíceai gyülekezetnek a Jelenések könyvében: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel 3, 15-16) Isten nem alamizsnát vár, hanem teljes odaszánást tőlünk. Mi kellünk neki, hogy megmenthessen bennünket, nem részlegesen, mintegy az alamizsna fejében, hanem teljesen: áldozatra van szükség!

Így jutunk el a harmadik gondolatig: az igaz kegyesség áldozatkész. Minden vallásban az emberek áldozatot mutatnak be Istennek, hogy kiengeszteljék, hiszen belülről mindenki érzi: igen messze vagyunk attól, amilyennek lennünk kellene. Az özvegyasszony is meghozta a maga áldozatát, hiszen az életét dobta bele a perselybe. Ám a legnagyobb áldozatot mégis Isten tette meg, nem csak az asszonyért, hanem érted s értem is.

Pál apostol Filippi levelében található egy csodálatos Krisztus-himnusz (Fil 2, 5,11), amely így kezdődik: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2, 5). Az az indulat, hogy bár Isten, de nem élt vele vissza, sőt, épp ellenkezőleg, megüresítette magát, és emberré lett. Miért? Hogy Jézus valóban mindenki Krisztusa, megváltója lehessen. Aki Krisztus útján jár, az már nem a maga boldogulását keresi, hanem Isten tenyerébe teszi a kezét.

Micsoda kegyelem, hogy nekünk azt az áldozatot már nem kell meghoznunk, amit Krisztus Urunk tett értünk, mert az Ő áldozata egyszeri és tökéletes. Olyan áldozat, amely áthidalja azt a számunkra végtelen távolságot a Kereszten kifeszített karjával, ami a Mennyei Atya és mi köztünk van. Ezért vallhatjuk Pál apostollal együtt: Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3, 7-8) A mi áldozatunk, hogy nem ragaszkodunk ahhoz, ami röghöz köt, ami gátol. Az Úr ismerete sokszorosan felülhaladja mindet!

Luther Márton utolsó leírt szavai ezek voltak: Koldusok vagyunk, ez az igazság.” S valóban semmink sincs, ami nem az Istentől volna. Ám minden a miénk lehet Krisztusért. Az özvegyasszony két fillérje példája annak, milyen a hívő ember igaz kegyessége: teljesen odaszánó és áldozatkész. De nem azért mert Isten ezt várja el, hanem mert Isten szeretete erre vezet mindnyájunkat.


Ámen

Két lepton, azaz fillér

2013. augusztus 24., szombat

Szeptember 8. - "Seregszemle"

Jézus mondja: "Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." (Mt 19, 13)

Már most hirdetjük, hogy szeptember 8-án, vasárnap, TANÉVNYITÓ istentiszteletet tartunk, mint Tázláron (9.00), mint Bócsán (11.00), ahová szeretettel hívjuk és várjuk az ovis, iskolás, középiskolás, egyetemista korú gyermekeket családjaikkal együtt.
Kiváló lehetőség nyílik a találkozásra, valamint, hogy Isten áldásával induljunk neki a 2013/14-es tanévnek.



A gyermekektől azt kérjük, hogy hozzanak magukkal valamilyen tanszert, pl. tolltartót, körzőt, vonalzót, iskolatáskát... ilyesmiket, amelyeket kiteszünk majd az oltárra. Természetesen az alkalom végén mindenki visszakapja azt, amit hozott.

Kérjük a testvéreket, hogy hirdessék ezt az alkalmat az ismerőseik között is!

Az esemény fönt van a Facebook-on is!

2013. augusztus 23., péntek

Augusztus 20.

Gyülekezetünk is kivette részét az augusztus 20.-i megemlékezésből, és ünneplésből.
Részt vettünk az ünnepi szentmisén katolikus testvéreinknél, majd jelen lehettünk az új belterületi bicikliút szentelésénél, és az Újkenyér szentelésénél is.

"Mindenható Atyánk, Urunk és Istenünk! Áldd meg ezt a kenyeret mennyei áldásoddal, hogy akik ebből esznek, azoknak váljék testi-lelki gyarapodására és üdvösségére. Tartson távol tőlük mindenféle betegséget és a gonosz minden kísértését. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki nekünk mennyei kenyerünk, örök életünk és üdvösségünk; és aki veled és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen.

Isten áldása legyen új kenyerünkön és mindazokon, akik ebből esznek. Váljék testük gyarapodására, lelkük erősödésére. Adja meg mindazoknak, akik hisznek Őbenne, hogy már itt a földön és egykor a mennyben megízleljék az örök élet kenyerét – Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.
Ámen"


A Falunapról sok kép található Bócsa község honlapján!

2013. augusztus 20., kedd

Tudósítás rólunk - Isten országának örömhíre

Tázlár, Bócsa – Az ötvenes évek óta először augusztus 18-án újra saját lelkésszel önállósult a Bócsa–Tázlári Evangélikus Egyházközség. 
Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Isten országának örömhíre – megkezdte szolgálatát Bócsa és Tázlár új lelkésze
Húsvét vasárnapjának délutánján nagyot álmodott a Bócsai gyülekezeti házban a kicsiny gyülekezet a kerület püspökével: Ha a helyben élő, a népszámlálási adatok szerint bő száz evangélikus vállalja az ezzel járó terheket, újra lehet helyben lakó lelkésze a két falunak. Az elhatározást tervek, majd tett követte, ezekről az eseményekről több alkalommal is tudósítottunk így ezúttal a örömmel adunk hírt a megvalósult álomról. Nem csak az elhatározás született meg, hanem megújult a parókia és lelkész is akadt a feladatra.
Szinte tavaszi hangulat köszöntötte az evangélikusokat a napsütésben úszó tázlári protestáns templomban. Tavasz augusztus derekán? Sok szempontból valóban tavasz volt múlt vasárnap, hiszen új kezdet, megújulás, magvetés az amibe Tázlár és Bócsa evangélikusai a frissen ordinált László Lajos Gergely lelkésszel karöltve belevágnak. 
A tázlári alkalmon együtt szolgált a kerület püspöke mellett a szolgálatot eddig ellátó kiskunhalasi lelkész, Honti Irén és a bemutatkozó László Lajos Gergely.

Az új lelkész a két faluban elhangzó igehirdetésében Lukács 16,13kk alapján hangsúlyozta,  az evangélium örömhírt jelent, így evangélikusként különösen is feladatunk, hogy látsszon rajtunk Isten országának örömhíre. Hirdetnünk kell az örömhírt! Ahogy a mindennapokban terjesztjük a bevált recepteket, úgy terjesszük az evangéliumot! Isten országa felforgat, folytatta a lelkész, hangsúlyozva, hogy fel kell frissíteni, fel kell szántani a földet is, mielőtt a magot belé vetik, így kell, jó értelemben felforgatniuk Tázlárt és Bócsát az evangélikusoknak, hiszen a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy vannak még el nem ért evangélikusok a két faluban. Végül az igehirdető a gyülekezetéhez fordulva megjegyezte: Isten országának örömhírét hirdetni, megtapasztalni az evangélium felforgató erejét, igenis erőfeszítést igényel. Erőfeszítést az újonnan beiktatott lelkésztől, de ugyanígy a gyülekezettől is. Mindannyiunknak küldetése van zárta bemutatkozó szolgálatát Tázlár és Bócsa lelkésze. 

Az igehirdetést követően Gáncs Péter elnök-püspök beiktatta hivatalába László Lajos Gergely beosztott lelkészt. A két évre szóló beosztott-lelkészi megbízatás alatt Soltvadkertről Homoki Pál segíti az új lelkész munkáját.
Az iktatás után a püspök megáldotta a megszépült lelkészlakást, majd a köszöntők következtek.

A Déli evangélikus Egyházkerület nevében Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő köszöntötte a szolgálatba álló lelkészt és gyülekezetét, akit Homoki Pál és Szőke-Tóth Mihály Bócsa község polgármestere, valamint a lelkészlakás felújítását is végző Vida György bócsai felügyelő követett. Az újonnan alakult gyülekezetre és lelkészére ezúton is Isten áldását kívánjuk.



Képek az alkalomról: Kiss Tamás Galériája


Forrás: del.lutheran.hu

2013. augusztus 18., vasárnap

Rólunk szólt: „Konzílium” a Puskin utcában

Gáncs Péter püspök úr gondolatai a bócsai helyzetről: "Konzílium" a Puskin utcában

"Különleges munkaülésre került sor július 19-én a déli egyházkerület püspöki hivatalában. Vajon miért találkozik a nyár közepén Lupták György esperes, Homoki Pál lelkész, Deák László egyházkerületi missziói lelkész, valamint László Lajos lelkészjelölt a püspökkel?..."

A teljes cikk a Déli Evangélikus Egyházkerület honlapján olvasható, a LINK-re kattintva.

201330

Igehirdetés - Szentháromság ünnepe utáni 12. vas. (Lk 16, 13-17(18)) 2013-08-18

„Jézus mondja: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos.” „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje. De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. (Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.)” 
(Lk 16, 13-17(18))


Szeretett Testvérek!

Évekkel ezelőtt volt szerencsém két hetet eltöltenem gimnazistaként Dél-Angliában. Ezalatt a rövidke idő alatt rengeteg olyasmit láttam, amivel bizony akkortájt, sőt azóta sem, lehetett itthon találkozni. Már a közlekedés sem egyszerű eset, hiszen a járdáról lelépve pont az ellenkező irányba kell körülnézni. Keskeny utak, zöld lankák, furcsa építmények, sok-sok mindennapos dolog, amely egy tizenéves magyar diák számára az újdonság erejével hatott. Fiúként az impozáns tájak, épületek, és a technikai vívmányok ragadtak meg leginkább. Az egyik ilyen eszköz a „Lifeboat” volt, ami magyarul „Életmentő hajót” jelent. Ez egy olyan speciális hajó, amelynek a legrosszabb időjárási viszonyok, hatalmas hullámok közepette is helyt kell állnia. Hiszen a tengeren pont az ilyen helyzetekben van a legnagyobb szükség az életmentő segítségre. A hajó érdekessége az, hogy hihetetlenül stabil. De ami még megdöbbentőbb, hogyha mégis felborulna egy túl méretes hullámtól, akkor is képes magától visszabillenni az eredeti helyzetébe: szinte elsüllyeszthetetlen, így tud valódi megmentője lenni a bajba jutottak számára a háborgó tengeren. 

Az egyházra is használatos a hajó kifejezés. A történelem tengerén sokszor, sokak számára jelentette az állandóságot, a megmenekülést, és a biztonságot, akárcsak korunk „Életmentő hajói”. Az egyház hajóját nem a modern, kompozit anyagok, és a fejlett technika teszi stabillá, hanem az, amiről Jézus Urunk szól hozzánk: „Isten országának örömhíre”. Ez valami egészen különös erő, amely pont azon alapszik, ami a leggyengébb láncszemnek hat: a mi hitünkön, a mi reménységünkön. Az egyház hajóját Isten embert-mentő szeretete irányítja, ahol mindenki számára van hely. S ez az egyetlen eszköz, valójában út, hogy Isten országába eljuthassunk. Ezért vagyunk itt vasárnapról-vasárnapra.

De milyen is az Isten országának az örömhíre? 
1. Hirdetnünk kell 
2. Felforgat 
3. Erőfeszítést igényel 

Először is Isten országát hirdetnünk kell, hiszen elhívásunk van. Valamikor, valahol megragadott egy erős kéz, s a vízből felhúzott a fedélzetre. Ha valaki tudja a menekülés útját, az nem hallgatja el más elől sem. Gondoljunk csak bele, hogy mi minden különféle praktika kel útjára egyik percről a másikra. Háziasszonyoknak nem kell ezt mesélni, hiszen egy jó recept, ha kitudódik, akkor pillanatok alatt elterjed. Ugyanígy a különböző gyógymódok, gyógykészítmények híre is szinte futótűzként terjed. Hát nem így kellene hirdetni az Isten országát?! 

Akik itt vagyunk, azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy amiért összegyűlünk az létfontosságú, s bizony mindenki számára az. Ahogyan János apostol írja: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (1Jn 1, 1-4) 

Isten országa olyan, mint a mustármag: „amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak az ágain.” (Lk 13, 19) Mindig kicsiben kezdődik, akár a mustármag. Hiszen honnan indult a mi Urunk Jézus? Az akkori világ egyik legtávolabbi, legjelentéktelenebb, poros csücskéből: a távoli Palesztinából, ami egy volt a számtalan romai tartomány közül. Egy jelentéktelen istállóban született, egy apró városkában nevelkedett, szegény vándorként élt. S a tanítványok sem voltak bizony előkelőbbek, vagy nagyobbak: mind egyszerű, hétköznapi emberek voltak. S mégis egy ilyen kicsiny kezdetből néhány évtized alatt világformáló lett a Krisztusról szóló tanúságtétel. 

Tázláron/Bócsán is hasonló a helyzet. Kicsiny falu, egy kicsiny ország közepén. Vagyunk, de lehetnénk többen. Aprónak, tán jelentéktelennek érezzük magunkat. Ám mégis van valamink, egy apró magocska, amiből bármi lehetséges, ha valóban komolyan vesszük azt, hogy megmentettek vagyunk, és küldetésünk van: az Örömhír van nálunk!

Ebből következik a második gondolat: Isten országa felforgat. Az a kicsiny mag, bizony igen sokra képes, ha Isten áldása nyugszik rajta. Isten országának örömhíre nem hagy senkit sem érintetlenül – még ha úgy is tesznek egyesek. A hirdetett evangélium, az örömhír mindenkit kimozdít a látszólagos komfort-zónájából. Mert ereje, nyomatéka van: Isten Szentlelke hatja át, ha igazán hirdetik. 

A földet is meg kell forgatni, fel kell ásni, ha ültetni akarunk bele. Jézus Urunk a magvető példázatában (Lk 8,5kk) arról tanít, hogy nem mindegy, hogy milyen földbe hullik a mag. Az ÚR szórja a magot mindenfele, bőségesen – s valóban sokfelé hirdetik Isten országát. Ám nem mindegy, hogy hova hullik a mag. Ha az útfélre, akkor felcsipegetik a madarak; ha kövek közé, akkor hamar kiég a sarj; ha gaz közé, kikel ugyan, de hamar elnyomják; ha azonban jó, felásott földbe hullik, akkor sokszoros termést hoz, akár egyetlen egy apró kis mag is.

Ami felforgatásnak tűnik, az valójában helyreállítás. „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Kor 1, 18) – írja Pál apostol. A kereszt igéje lerombolja mindazt, ami az embert elbizakodottá teszi, de pont ezért meg is menti. Hiszen Jézus azért halt meg a kereszten, hogy a Törvényt betöltse. A Törvényt, ami megmutatja, mi az ami elválaszt Istentől, azaz: mi a bűn. Megállni lehetetlen, ezért Krisztus szenvedett, de mi okoztuk szenvedését, hiszen nekünk készült az a kereszt. Ám Ő fel is támadt, így bennünket is megmentett, „mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6, 23) Krisztus Urunk keresztje az, ami vissza tudja borítani a mi életünk csónakját, ahogyan az „Életmentő-hajó” is visszabillen. 

Ha Isten országának örömhírét hirdetjük, akkor bizony felfordulást csinálunk a településünkön. Bizonyára lesz akinek nem fog tetszeni, lesznek ellenerők, viszont kaphatunk, s bizonnyal erőt is kapunk a Mennyei Atyától.

Így jutunk el a harmadik gondolatig: Isten országa erőfeszítést igényel. Egyrészt meg kell küzdeni magunkkal, másrészt a világgal. Pál apostol írja: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3, 13-14) Napi kísértések, nehézségek, tragédiák igyekeznek eltántorítani bennünket a küldetésünktől. Jézus Urunk a Hegyi-beszédben ezt mondja: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5, 11-12) 

Jób élete állhat előttünk, aki rengeteget szenvedett, mindenét elvesztette, de mindvégig tudta, hogy az ő megváltója él (Jób 19, 25). Pál apostol is megszenvedte az útját, ennek ellenére mégis így szólt: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8, 38-39) 

Nem tudjuk, hogy milyen idők jönnek, milyen kihívások állnak előttünk. Egy biztos, mindannyiunk számára, lelkésznek és gyülekezeti tagnak egyaránt, sok erő és alázat szükségeltetik ahhoz, hogy valóban a kicsiny kezdetből növekedés lehessen. A reménységünk azonban megvan, hiszen ahogyan a Korintusiaknak megvolt: Pál írja „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3, 6-7) Isten országa így épül közöttünk, lélektől lélekig.

Szeretett Testvérek! Láthattuk Isten országának hirdetésében mindannyiuknak küldetése van, hiszen érintettek vagyunk. Nincs okunk megriadni, mert tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk. S erőt is kapunk, a megígért Pártfogót, Isten Szentlelkét. Krisztus egyházának hajója, így válhat valódi „Életmentő-hajóvá” már itt. Az Úrvacsora végén szokott elhangozni, de Jézus szava alapján szeretettel bíztatok mindenkit: „Testvéreim! Menjetek el, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tegyetek bizonyságot szeretetéről! Akik megtapasztaltátok a bűnbocsánat örömét, építsétek a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és önfeláldozó szeretettel!”

Ámen

"Lifeboat"

2013. augusztus 12., hétfő

Augusztus 18-án gyülekezetünk vendégei lesznek Gáncs Péter püspök úr és Lupták György esperes úr

Augusztus 18-án, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnapon istentiszteletet tartunk:

- 8.45 Tázlár
- 11.00 Bócsa - új időpont!

Az igehirdetés alapigéje: Lk 16, 13-17

Gyülekezetünkbe látogat ezen a napon Gáncs Péter püspök úr és Lupták György esperes úr.
Az igehirdetés szolgálatát László Lajos lelkész végzi.

Az istentisztelet után mindenkit szeretettel várunk egy finom birkapörköltre!

Fontos: Augusztus 18-tól minden vasárnap tartunk istentiszteletet, 8.45-től Tázláron, 11.00-tól Bócsán!

Hívogassuk egymást erre az alkalomra!
ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!

2013. augusztus 5., hétfő

Fent vagyunk a Facebook-on is!

Gyülekezetünk immár a Facebook-on is megtalálható.

Célunk ezzel elsősorban - különösen a fiatalabb testvérekre gondolva - az, hogy könnyebben találjunk egymásra, tarthassunk kapcsolatot, hívogassunk.

Facebook-ra regisztrált felhasználok a www.facebook.com/bocsaievangelikusok címen érhetik el gyülekezetünk oldalát.

Szeretettel ajánljuk figyelembe a "Tetszik" gombot, valamint kérjük ezen honlap, valamint a Facebook oldal megosztását is. Hadd tudjanak rólunk mások is! :)

A bócsai lelkész búcsúzott Maglódról

Elbúcsúzott Maglódtól László Lajos Gergely, aki az evangélikus gyülekezetben töltötte gyakorlati évét.

László Lajos Gergely a maglódi evangélikusgyülekezetben töltötte mentora, Németh Mihály lelkész mellett gyakorlati idejét. Sikeres diplomázása után július 28-án Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel a pestszentlőrinci templomban. „Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” – ezt az igehelyet (Példabeszédek könyve 23, 26) idézte a lelkésszé szentelésre invitáló meghívó.
 A bócsai lelkész búcsúzik Maglódtól

László Lajos Gergely maglódi búcsú-istentiszteletét augusztus 4-én 10.30-tól tartotta. Valódi kihívások várnak rá, mert hamarosan elfoglalhatja új szolgálati helyét, amikor is bócsai–tázlári lelkész lesz. 

Képünkön (melyet Németh Mihály bocsájtott rendelkezésünkre) a pünkösdi díszbe öltöztetett maglódi evangélikus templomban mentora mellett látható László Lajos Gergely.

Forrás: www.maglodi-hirhatar.hu és www.evangelikus.hu 2013. augusztus 5.


2013. augusztus 3., szombat

Családias hangulatban indult a legkisebb bárány – Felszentelték a leendő új bócsai-tázlári lelkészt

Pestszentlőrinc – Az év egyik legmelegebb napján indult útjára László Lajos Gergely egy olyan gyülekezetet építeni, ahol évtizedek óta nincs helyben lakó lelkész. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Családias hangulatban indult a legkisebb bárány – Felszentelték a leendő új bócsai-tázlári lelkészt
Különleges grafika díszítette László Lajos Gergely ordinációs meghívóját. Serediuk Péter, a Pilinszky János verses köteteit illusztráló, grafikusművész a frissen szentelt lelkész rokonaként ajánlotta fel az égi fényből töltekező szívet formáló művét a választott igéhez: „Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” (Péld. 23,26)
Az ordináció szolgálatát végző Gáncs Péter elnök-püspök igehirdetésének középpontjában az öröm állt, ahogy azt a Lajos által választott igét megelőző versben is olvashatjuk: „Örüljön apád és anyád, vigadjon, aki szült téged!” (Péld. 23,25) László Lajos Gergellyel szemmel láthatólag együtt örülnek szülei – édesapja kórházi kezelése miatt csak lélekben lehetett jelen – és tágabb családja, küldő gyülekezetei és és az őt hívogató kicsiny, de annál lelkesebb fogadó gyülekezetek. Igazán bensőséges hangulatú alkalom volt ez a szinte teljesen megtelt pestszentlőrinci templomban. A püspök Pilinszky, Serediuk Péterhez a grafikák láttán írt gondolatait tolmácsolta útravalóul Lajos nevét behelyettesítve az unokaöcs nevét a megszólításba: „Kedves Lajos! Megnyilatkozni azt hiszem, meghívást jelent. Ahogy beszélni, igazán beszélni, hallgatást, meghallgatást. Röviden nyitottságot. Te ismered ezt a beszédet és ezt a hallgatást, amely több, mint mi vagyunk.”
Az ordinált lelkészt köszöntötte Győri Gábor esperes és NánásiJózsef a lőrinci gyülekezet felügyelője, Krizsán Zoltán egyházmegyei és Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Németh Mihály maglódi, és Homoki Pál soltvadkerti lelkész, valamint az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről dr. Korányi András. Ahogy az hetilapunk az Evangélikus Élet előző számában olvasható különleges „konzílium” ült össze nemrég a Déli Egyházkerület püspöki hivatalában, hogy a megfelelő módon előkészítse ezt a várhatóan nem könnyű utat. A bócsai és a tázlári evangélikusok 1975 óta tartó lelki fogyókúrájának vet véget a helyiek elhatározása, hogy újból helyben lakó lelkész gondozza a két kicsiny gyülekezetet. Ehhez a munkához kívánunk innen is áldást és sok erőt Lajosnak, ahogy ő fogalmazott, a „lőrinci oltárkép legkisebb bárányának”.