„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Ő erre így válaszolt: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!” Jézus azonban ezt felelte: „Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.” (Lk 22, 31-34)
Szeretett Testvérek!
Nem nagyon szeretek vásárolni, s még kevésbé ezt a foglalatoskodásomat egy nagy „A”, illetve „T” betűs üzletláncok valamelyikébe megejteni. Ha mégis a családdal arra vezet utam, én általában az újságos stand felé veszem az irányt. Ott töltöm el az időt, amíg a többiek vásárolnak. Egyrészről nem kell átverekedni magamat az akciós termékek látványától megigézettek között, másrészt sokféle sajtótermékbe nyerhetek egy röpke bepillantást. Ám itt is van egy polc, amelyet igyekszek elkerülni, s ez nem más mint a különféle pletyka-, és botránylapoké. Mindig erős fejcsóválásra késztet az, ha valaki mindenáron címlapra akar kerülni, s még adják alá is a lovat a bulvár sajtó munkatársai. Így lesznek az amúgy meglehetősen közönséges ügyecskékből szaftos pletykák, amiken jókat tudnak hümmögni eme műfaj kedvelői.
Valamilyen különös okból az emberek vonzódnak a botrányokhoz, a meghökkentő eseményekhez. Sokszor hallani efféléket: „hát még ilyet”, „nem is gondoltam volna róla”. S valahol ott motoszkál az emberben a káröröm, hogy valaki lebukott, viszont az én kis takargatnivalómhoz még senki sem nyúlt.
Amit Jézus tett itt miközöttünk, földi életében az egykoron, kortársai számára bizony botrányos volt. S ma is, ha végiggondoljuk, mit, hogyan tenne Jézus ha ma élne, biztosan állíthatom, hogy telis-tele lenne vele az összes sztár-magazin, persze nem a lényegre, hanem csupán a botrányszagú eseményekre fókuszálva.
Aki egy botrány szereplője, ahhoz egyszerre kétféle módon viszonyulnak az emberek: egyfelől kíváncsiak, másfelől igyekeznek magukat elhatárolni az illetőtől. Nem szeretnék aktuál-politizálni, de az utóbbi hetekben erre láthattunk elég példát... De ugyanezt figyelhetjük meg Péter történetében. Hiszen mi történik vele (és a többi tanítvánnyal): az utolsó vacsora alkalmával fogadkozik, hogy bármire kész mesteréért, ám már a Gecsemáné kertben magára hagyja, s távolról követi fogoly mesterét, s végül a főpap házában meg is történik, amit Jézus jövendölt: háromszor egymás után tagadta meg, hogy valaha is köze lett volna a Názáreti Jézushoz.
Igénk három gondolatát szeretném kiemelni:
1. Jézus szava botrány
2. Jézus szava figyelmeztetés
3. Jézus szava reménység
Jézus szava, s mindaz ami történt vele botrányos. Hiszen minden tette, minden szava felpiszkálta korának emberét. Olyan tetteket vitt véghez, amelyek feszegették korának berögződött kereteit, mondhatjuk nyugodtan, hogy Jézus elment a falig. Gondoljunk csak arra, ahogyan kezelte a Törvényt, az emberi kapcsolatokat, ahogyan az emberekkel bánt, ahogyan csodákat tett. Hiszen szombaton gyógyított, ördögöket űzött, vizet változtatott borrá, tudottan bűnösökkel vállalt közösséget, s mintha kiforgatta volna az Úrral való viszonyt is. Valójában Ő tudta pontosan, hogy milyen is a jó, tökéletes szeretetközösség az Úrral, mint Atyával.
Ehhez a botrányos életúthoz kapcsolódik a keresztút skandaluma. Az igehirdetésünk alapigéje eme út, a Passió kezdete. Az utolsó vacsorán vannak együtt a tanítványok, hogy megüljék mesterükkel a Széder estét, és elfogyasszák a Páska vacsorát, hogy megemlékezzenek arról, milyen csodálatos módon szabadította meg az Úr az Ő népét az egyiptomi szolgaságból. Kovásztalan kenyeret ettek, bort ittak, s közbe elfogyasztották a húsvéti bárányt. Az Úr a bárány vére által szabadította meg a zsidókat a halál angyalától, hiszen akinek az ajtófélfája be volt kenve a bárány vérével, ott nem halt meg az elsőszülött. A tanítványok ekkor még nem sejthették, hogy Isten minden emberre kiáradó szabadítása, pont mesterük halála, vérének ontása által lesz valósággá. A tanítványok az este folyamán majdnem össze is vesztek, hogy ki a nagyobb, s erre jött Jézus figyelmeztetése, igehirdetésünk alapigéje.
Ahogyan Jézus szava felrázta kora környezetét, Isten különös csodája folytán, úgy rázza fel a Róla szóló tanúságtétel is a ma emberét. Hiszen Jézus szava senkit sem hagy érintetlenül, még ha sokan igyekeznek is úgy tenni, mintha meg sem hallanák. Mégis, mindenkiből valamilyen válaszreakciót kivált. Ahogyan Pál apostol mondta: „És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1, 23)
De miért hat ennyire botrányosnak Jézus egész szolgálata? Erre Jézus figyelmeztetésében leljük meg a választ.
Jézus szava figyelmeztet minket: „a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát”. A kísértőnek az a célja, hogy az ember elbukjon reménység nélkül. Jézus ezt mondja róla: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8, 44) Már a Teremtés után rárontott az első emberpárra, és hazugsággal rászedte őket, hogy inkább a saját fejük, mint az Úr akarata szerint járjanak.
Még szemléletesebb példa Jób története. Aki kegyes, istenfélő ember volt. Az Úr meg is áldotta, gazdag volt, sok gyermeke született, megbecsült ember volt. Ám a Sátán kikérte őt, mondván: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!” (Jób 1, 9-11) Az Úr átengedte neki, egy valamit nem tehetett a Sátán: meg nem ölhette. Jób attól fogva elveszítette mindenét: gyermekét, jószágát, becsületét, kínzó fekélyek borították el, de meg nem halt. A felesége így szólt hozzá: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2, 9) A barátai is keresték a hibát, s Jób is már elátkozta születése napját. Keresték a választ, hogy hol hibázott Jób, mint ő, mint barátai. Végül maga az Úr szólalt meg: „Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó? Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!” (Jób 40, 2) Bizony Úr az Isten. Jóbnak be kellett látnia, hogy az Úr kezében van, nem tudhatja mi a terve neki, nem tudhatta, hogy az Úr az életét megvédte. Ám Jóbnak az ajkán ott volt a bizonyosság: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött” (Jób 19, 25)
A Sátán célja az, hogy az ember kiábránduljon Istenből, s elbukjon: meghaljon örökre. Jézus tette is azért botrány, mert emberileg bukás. Ám: „ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn 12, 24) El kellett buknia, meg kellett halnia a Törvény szerint, ahogyan Pál apostol mondja: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” – azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.” (Gal 3, 13-14)
De pont ezáltal lesz reménységgé Jézus halála, hiszen: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg”. Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává” (1Pt 2, 6-8)
Jézus szava így lesz reménységgé. Mert Ő lett az áldozat, minden vétkünkért, ahogyan Ézsaiás próféta írja:
„Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma? Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.” (Ézs 53, 1-10)
Mindez Jézusban teljesedett be, így lett Ő a mi reménységünk, aki miatt együtt vagyunk, s ő egyedül az, aki meg tud bennünket menteni a Gonosz hatalmából. Nincs más közbenjárónk, sem ember, sem angyal. Hanem ahogyan Pál írja ifjú tanítványának, Timóteusnak: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.” (1Tim 2, 5-6)
Szeretett Testvérek! Jézus Urunk botránya így lett számunkra mentsvárrá a Kísértő fondorlata ellen. Van reménységünk, amely biztos, hiszen az Úrtól van. Mi is mondhatjuk Pállal egyező lélekkel: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8, 38-39) Ebben a reménységünkben őrizzen és erősítsen meg bennünket az Atya, Fiú, Szentlélek!
Ámen
A Beskid-i Golgota IX. stációja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése