ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Szeretettel köszöntünk gyülekezetünk honlapján!

2013. szeptember 8., vasárnap

Igehirdetés- Szentháromság ü. u. 15. vasárnap Mt 19, 16-26

„Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” Az megkérdezte: „Melyeket?” Jézus így felelt: „Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Az ifjú erre ezt mondta: „Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?” Jézus így válaszolt neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: „Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.” Sőt azt is mondom nektek: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: „Akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19, 16-26)




Szeretett Testvérek!


Elkezdődött egy újabb tanév, az országban közel 1,5 millió diák ült be először, vagy ismét az iskolapadba. Szinte nincs olyan család, ahol ne lenne valaki, aki ebben a cipőben járna. Számomra, többek között azért érdekes ez a szeptember, mert húsz évvel ezelőtt kezdtem az iskolát, s mint tudjuk, a jó pap holtig tanul... 

E két évtized epizódjai közül szeretnék egy velem megesett történetet elmesélni. Nyolc osztályos gimnáziumba mentem negyedik után, a Fasorba, ahol bizony latint is kellett tanulni. Nem igazán lopta be a szívembe magát ez a nyelv, nem is ment igazán. A latin szavaknak szép, cirkalmas szótári alakja van, amikkel együtt kell megtanulni őket, pl.: agricola, -ae, (m); laudo, -are, -avi, -atum. Történt egyszer, hogy az egyik igének, egyik alakját bizony félreértettem, s tovább bonyolította a helyzetet, hogy az a bizonyos alak létezett ugyan, csak épp egy hasonló, de más igéhez tartozott, és persze más coniugatioval, ragozással... Nekem persze sikerült – nagy nehezen – rosszul megtanulnom. Jött a dolgozat, természetesen a ragozandó ige az a bizonyos rosszul megtanult szó volt... A jutalom sem maradt el: szép piros hullámvonalak, meg egy katonás érdemjegy... Igénkben szereplő gazdag ifjú is bizony félreértette a tanultakat, nem jól tanulta meg a leckét, s bizony így érte őt a csalódás.

Isten országának iskolájában három lépésből áll a tanulás: 
  1. Kérdezni 
  2. Meghallani 
  3. Követni 
Minden tanulás kérdéssel kezdődik. Aki kérdez, abban ott bujkál valahol a kíváncsiság. Kisgyermekként minden érdekes, minden új és új kérdést vet fel. Egy három esztendős gyermek úgy tűnhet szülei, és a külvilág számára, mintha soha se fogyna ki a kérdésekből: minden válaszra egy találó „miért?”-tel kérdez vissza. Aztán, ahogyan felnövünk, mintha tényleg kikopnának a kérdőjelek belőlünk. Egyre kevesebb akad, amire felkapjuk a fejünket, amire rá akarunk kérdezni, amit tényleg végig akarunk gondolni. S bizony akad néhány olyan is, amelyre talán sosem kapunk választ.

A hittan óra, bár nem tartozik talán a „presztízs” tantárgyak közé, ám végső soron az élet legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. „Mi az élet értelme?” „Mi az én életem értelme?” „Mi a jó?” „Hogyan legyek jó?” „Miért van a rossz, a szenvedés, a gonoszság a világban?” Lehetne sorolni tovább. Ezekre a válasz mind ott van a Bibliában, Isten Igéjében. 

Ez a gazdag ifjú is felteszi a kérdését, méghozzá nem is akármilyet: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézustól, a rabbitól, a tanítótól kérdezett. Ez a tanulás része, ami mára sajnos mintha kiveszne. Ezt mondja Mózes a népnek, miután megkapták a Törvényt, a Tízparancsolatot a két kőtáblán: „Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek, az ÚR, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel.” (5Móz 6, 20-21) Jób, a sokat szenvedett igaz életű ember, így fakadt ki az Úrnak, miután Ő megjelent neki: „Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem!” (Jób 42, 4)

Az ifjú a „jó” iránt érdeklődött, s jótól kérdezte. Bár a kérdése igazából önmagát cáfolja. Ugyanis a JÓ állt vele szembe, s azt nem tenni kell, hanem hinni Benne. Ha hiszünk Őbenne, akkor leszünk jóvá, s tudunk mi is jót tenni egymással. 

Ám választ meg is kell hallani. A válasznak célba kell érnie, ha hasznát is akarjuk venni. Az ifjú azonban félreértette Jézust, és tovább kérdezte. Bizony megesik, hogy amit hallunk, amit Isten akar mondani nekünk, azt nem értjük, nem úgy értjük, vagy nem akarjuk érteni. Nem bitzos, hogy a válasz elsőre szimpatikus lesz! De a válasz egyértelmű: ezt mondja az Úr: „Életemre mondom, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” (Ez 33, 11) 

Nem véletlenül írja Luther Márton a Kis Kátéban, ami maga is kérdezz-felelek módszerrel dolgozik, a Tízparancsolat magyarázatánál, hogy egy módon lehet őket betartani, ha Istent féljük és szeretjük. Hogyan lehetséges ez? Úgy ha hiszünk benne. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róm 10, 17)

A hitet nem lehet tanulni, hanem Isten lelkének ajándéka. Az, hogy Isten csodálatos dolgairól szó esik az iskolában, vagy otthon, vagy bárhol, az sokkalta több, mint egy puszta ismeret átadása. Kicsit olyan – persze ez is, mint minden hasonlat sántít – mint amikor a ceruzát kihegyezzük, hogy írjon, úgy kell fülünket, s azon keresztül a szívünket-lelkünket is „kihegyezni” arra, hogy jól értsük Jézus szavát, Isten Igéjét. Ez a dolga a lelkésznek, de a tanárnak, tanárnőnek is, sőt, otthon a szülőknek is. Mit felelünk a gyermekünknek, ha megkérdezi azt, amit ez a gazdag ifjú? 

Az ifjú jó helyen keresgélt, kérdezett, de mintha nem azt a választ kapta volna, amire titkon vágyott. Vállon-veregetés helyett, bizony hideg-zuhanyt kapott, hiszen Jézus szava az elevenére tapintott. Ne tévedjünk, nem az volt a baj, hogy gazdag, hanem az, hogy a pénzét fontosabbnak tartotta, mint Isten szavát.

Nem elég kérdezni, meghallani, hanem követni is kell. Követni a JÓT, Krisztust. (Nem véletlenül énekeltük a „Ki dolgát mind az Úrra hagyja...” /EÉ 331/ éneket!) Az ifjúnak ezen ponton szakadt el a cérnája. A kezdeti nagy lelkesedésből, bizony lehorgasztott fej lett. 

Konfirmandus koromban ért egy felkavaró élmény, amely közel hasonló helyzetben zajlott le. Már az is beszédes, bár messzire vezetne, hogy tizenketten indultunk neki a konfirmációnak 1999 őszén Lőrincen. Szorgalmas ki csapat voltunk, de jó barátok is lettünk az idő folyamán. Tavasszal volt egy egy hetes konfirmandus táborunk, ahol több gyülekezetből összeeresztettek bennünket. Ez szintén nagyon jót tett a mi kis társaságunknak. Egyik reggeli áhítatnak elég súlyos ige volt az alapja: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14, 26) Sokakat megráz Jézus szava, s így történt egyik társunkkal is. Olyannyira, hogy az áhítat utáni csoportbeszélgetésben kis borult szegény. Leány volt, s történetesen volt egy kedvenc lova, amit nagyon szeretett. A lelkészünktől valami hasonlót kérdezett: „Ha Jézust akarom követni, akkor neki kell első helyen lennie a szívemben, de akkor mi lesz a lovammal?” Még aznap hazament, s azóta sem hallottam felőle... Ahogyan a gazdag ifjúnak a pénz, ennek a leánynak a lova volt az „istene”. De mindannyiunknak megvannak a maga „házi-bálványai”, bőséges a kínálat. Ám Isten országában nincs kettős állampolgárság. 

Jézus semmit nem akar tőlünk elvenni, valójában mindent, de legfőképp önmagát adta értünk. Őt követni, az Ő útján járni valóban az út a teljesség felé. Egyedül sikerülhet ezen az úton járni? Aligha. A tanítványok kérdésére, miszerint, akkor ki üdvözülhet, ki lehet Isten előtt feddhetetlen, Jézus ezt válaszolja: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Én ezt szeretném nagyon vastagon aláhúzni számotokra: Istennél minden lehetséges. Nála van a megoldás, nála van a kulcs az Isten országába! Ezért jövünk össze vasárnapról-vasárnapra, hittanóráról-hittanórára, hogy együtt kérdezzünk, együtt hallgassuk, s együtt kövessük a mi pásztorunkat, mesterünket, Jézust. „Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9, 16) A mi Istenünk könyörülő, féltőn szerető.

Szeretett Testvérek, kicsik és nagyok! Útnak indulunk egy új tanévben, de már járunk mind egy úton, s velünk vándorol Jézus is. Kérdezzük Őt bátran, mert nem hallgat. Hallgassunk szavára, mert az Életet adó Ige. Kövessük őt, mert Ő tudja célt. „Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 106, 1)

Ámen




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése