„Jézus mondja: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos.” „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje. De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. (Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.)”
(Lk 16, 13-17(18))
Szeretett Testvérek!
Évekkel ezelőtt volt szerencsém két hetet eltöltenem gimnazistaként Dél-Angliában. Ezalatt a rövidke idő alatt rengeteg olyasmit láttam, amivel bizony akkortájt, sőt azóta sem, lehetett itthon találkozni. Már a közlekedés sem egyszerű eset, hiszen a járdáról lelépve pont az ellenkező irányba kell körülnézni. Keskeny utak, zöld lankák, furcsa építmények, sok-sok mindennapos dolog, amely egy tizenéves magyar diák számára az újdonság erejével hatott. Fiúként az impozáns tájak, épületek, és a technikai vívmányok ragadtak meg leginkább. Az egyik ilyen eszköz a „Lifeboat” volt, ami magyarul „Életmentő hajót” jelent. Ez egy olyan speciális hajó, amelynek a legrosszabb időjárási viszonyok, hatalmas hullámok közepette is helyt kell állnia. Hiszen a tengeren pont az ilyen helyzetekben van a legnagyobb szükség az életmentő segítségre. A hajó érdekessége az, hogy hihetetlenül stabil. De ami még megdöbbentőbb, hogyha mégis felborulna egy túl méretes hullámtól, akkor is képes magától visszabillenni az eredeti helyzetébe: szinte elsüllyeszthetetlen, így tud valódi megmentője lenni a bajba jutottak számára a háborgó tengeren.
Az egyházra is használatos a hajó kifejezés. A történelem tengerén sokszor, sokak számára jelentette az állandóságot, a megmenekülést, és a biztonságot, akárcsak korunk „Életmentő hajói”. Az egyház hajóját nem a modern, kompozit anyagok, és a fejlett technika teszi stabillá, hanem az, amiről Jézus Urunk szól hozzánk: „Isten országának örömhíre”. Ez valami egészen különös erő, amely pont azon alapszik, ami a leggyengébb láncszemnek hat: a mi hitünkön, a mi reménységünkön. Az egyház hajóját Isten embert-mentő szeretete irányítja, ahol mindenki számára van hely. S ez az egyetlen eszköz, valójában út, hogy Isten országába eljuthassunk. Ezért vagyunk itt vasárnapról-vasárnapra.
De milyen is az Isten országának az örömhíre?
1. Hirdetnünk kell
2. Felforgat
3. Erőfeszítést igényel
Először is Isten országát hirdetnünk kell, hiszen elhívásunk van. Valamikor, valahol megragadott egy erős kéz, s a vízből felhúzott a fedélzetre. Ha valaki tudja a menekülés útját, az nem hallgatja el más elől sem. Gondoljunk csak bele, hogy mi minden különféle praktika kel útjára egyik percről a másikra. Háziasszonyoknak nem kell ezt mesélni, hiszen egy jó recept, ha kitudódik, akkor pillanatok alatt elterjed. Ugyanígy a különböző gyógymódok, gyógykészítmények híre is szinte futótűzként terjed. Hát nem így kellene hirdetni az Isten országát?!
Akik itt vagyunk, azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy amiért összegyűlünk az létfontosságú, s bizony mindenki számára az. Ahogyan János apostol írja: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.” (1Jn 1, 1-4)
Isten országa olyan, mint a mustármag: „amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak az ágain.” (Lk 13, 19) Mindig kicsiben kezdődik, akár a mustármag. Hiszen honnan indult a mi Urunk Jézus? Az akkori világ egyik legtávolabbi, legjelentéktelenebb, poros csücskéből: a távoli Palesztinából, ami egy volt a számtalan romai tartomány közül. Egy jelentéktelen istállóban született, egy apró városkában nevelkedett, szegény vándorként élt. S a tanítványok sem voltak bizony előkelőbbek, vagy nagyobbak: mind egyszerű, hétköznapi emberek voltak. S mégis egy ilyen kicsiny kezdetből néhány évtized alatt világformáló lett a Krisztusról szóló tanúságtétel.
Tázláron/Bócsán is hasonló a helyzet. Kicsiny falu, egy kicsiny ország közepén. Vagyunk, de lehetnénk többen. Aprónak, tán jelentéktelennek érezzük magunkat. Ám mégis van valamink, egy apró magocska, amiből bármi lehetséges, ha valóban komolyan vesszük azt, hogy megmentettek vagyunk, és küldetésünk van: az Örömhír van nálunk!
Ebből következik a második gondolat: Isten országa felforgat. Az a kicsiny mag, bizony igen sokra képes, ha Isten áldása nyugszik rajta. Isten országának örömhíre nem hagy senkit sem érintetlenül – még ha úgy is tesznek egyesek. A hirdetett evangélium, az örömhír mindenkit kimozdít a látszólagos komfort-zónájából. Mert ereje, nyomatéka van: Isten Szentlelke hatja át, ha igazán hirdetik.
A földet is meg kell forgatni, fel kell ásni, ha ültetni akarunk bele. Jézus Urunk a magvető példázatában (Lk 8,5kk) arról tanít, hogy nem mindegy, hogy milyen földbe hullik a mag. Az ÚR szórja a magot mindenfele, bőségesen – s valóban sokfelé hirdetik Isten országát. Ám nem mindegy, hogy hova hullik a mag. Ha az útfélre, akkor felcsipegetik a madarak; ha kövek közé, akkor hamar kiég a sarj; ha gaz közé, kikel ugyan, de hamar elnyomják; ha azonban jó, felásott földbe hullik, akkor sokszoros termést hoz, akár egyetlen egy apró kis mag is.
Ami felforgatásnak tűnik, az valójában helyreállítás. „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Kor 1, 18) – írja Pál apostol. A kereszt igéje lerombolja mindazt, ami az embert elbizakodottá teszi, de pont ezért meg is menti. Hiszen Jézus azért halt meg a kereszten, hogy a Törvényt betöltse. A Törvényt, ami megmutatja, mi az ami elválaszt Istentől, azaz: mi a bűn. Megállni lehetetlen, ezért Krisztus szenvedett, de mi okoztuk szenvedését, hiszen nekünk készült az a kereszt. Ám Ő fel is támadt, így bennünket is megmentett, „mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6, 23) Krisztus Urunk keresztje az, ami vissza tudja borítani a mi életünk csónakját, ahogyan az „Életmentő-hajó” is visszabillen.
Ha Isten országának örömhírét hirdetjük, akkor bizony felfordulást csinálunk a településünkön. Bizonyára lesz akinek nem fog tetszeni, lesznek ellenerők, viszont kaphatunk, s bizonnyal erőt is kapunk a Mennyei Atyától.
Így jutunk el a harmadik gondolatig: Isten országa erőfeszítést igényel. Egyrészt meg kell küzdeni magunkkal, másrészt a világgal. Pál apostol írja: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3, 13-14) Napi kísértések, nehézségek, tragédiák igyekeznek eltántorítani bennünket a küldetésünktől. Jézus Urunk a Hegyi-beszédben ezt mondja: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5, 11-12)
Jób élete állhat előttünk, aki rengeteget szenvedett, mindenét elvesztette, de mindvégig tudta, hogy az ő megváltója él (Jób 19, 25). Pál apostol is megszenvedte az útját, ennek ellenére mégis így szólt: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8, 38-39)
Nem tudjuk, hogy milyen idők jönnek, milyen kihívások állnak előttünk. Egy biztos, mindannyiunk számára, lelkésznek és gyülekezeti tagnak egyaránt, sok erő és alázat szükségeltetik ahhoz, hogy valóban a kicsiny kezdetből növekedés lehessen. A reménységünk azonban megvan, hiszen ahogyan a Korintusiaknak megvolt: Pál írja „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3, 6-7) Isten országa így épül közöttünk, lélektől lélekig.
Szeretett Testvérek! Láthattuk Isten országának hirdetésében mindannyiuknak küldetése van, hiszen érintettek vagyunk. Nincs okunk megriadni, mert tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk. S erőt is kapunk, a megígért Pártfogót, Isten Szentlelkét. Krisztus egyházának hajója, így válhat valódi „Életmentő-hajóvá” már itt. Az Úrvacsora végén szokott elhangozni, de Jézus szava alapján szeretettel bíztatok mindenkit: „Testvéreim! Menjetek el, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tegyetek bizonyságot szeretetéről! Akik megtapasztaltátok a bűnbocsánat örömét, építsétek a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és önfeláldozó szeretettel!”
Ámen
"Lifeboat"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése