Igehirdetés - Böjt 5. vasárnap Jn 11, 45-53

„Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus. Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.” (Jn 11, 45-53)

Szeretett Testvérek!

Vannak olyan szavak, amelyek bizony kétélűek. Mi szeretjük használni, de azt már kevésbé nézzük el, ha velünk szemben használják ugyanazon szavakat. Ezeket mind egytől-egyik egy „szép” kosárba gyűjthetjük, aminek az oldalára helyezett táblácskán ez állhatna: ítélet. Hiszen oly' könnyen mondunk ítéletet a másik felett: „Miért így? Miért úgy?” S azt is jól tudjuk, milyen a másik oldalon állni, amikor mi kapjuk az ilyen, és ezekhez hasonló kérdéseket. Megítélve, ítélet alatt senki sem szeret lenni.

Böjtben ötödik vasárnap témája is az ítélet, amely megmutatja mennyivel másabb az Isten ítélete, mint az emberé. Hiszen a mi világunkban, még ha a legnagyobb jóindulatot feltételezünk, akkor sincs igazságszolgáltatás, mondjon ennek ellent bármilyen vélekedés is, legfeljebb jogszolgáltatás. Manapság kezd ez a szópárbaj a közéletbe is beférkőzni. De itt nem pusztán a jogszabályok szűk, vagy tágabb, vagy éppen önkényes értelmezéséről van csupán szó! Az ember ítéletalkotása mindig is töredékes marad, hiába a legkifinomultabb jogrendszer és jogfilozófia. Töredékes, mert emberi. Ugyan a jó és rossz tudásának fájáról szakított az ember, de ez a tapasztalat annyira volt elég, hogy rájöjjön mi volna a JÓ, amit elérni sosem fog tudni, viszont azt is tudja, milyen rossz a JÓ nélkül. De a nagy egészet nem látjuk, nem láthatjuk át az összképet. Ezért lehet az emberi jog jogos, de teljesen igazságos sohasem. Ezek alapján ki meri állítani Isten ítéletének igazságát! Lehet, hogy jogtalannak tűnhet némely tette, vagy egyenesen igazságtalannak, de mindez csak a mi, földi horizontunkról szemlélve lehet kérdés.

Igénkben mégis azt látjuk, hogy az Úrnak úgy tetszett, hogy éljen az emberi gyarló joggal, és alárendelte magát az Ítélő Úr az ítélkező embernek. Jézus tettei két -féle reakciót váltottak ki az emberekből. A felolvasott igét közvetlenül megelőzi Lázár feltámasztásának története. Akik látták ezt, egy részük hittek abban, hogy Jézus a megígért Messiás, aki összegyűjti a szétszórt zsidóságot, és ismét naggyá teszi. A másik tábor pedig inkább a veszélyforrást látta Jézus tetteiben.

Mielőtt abba a hibába esnénk, hogy elítélnénk a zsidóság elöljáróit mindazért, amit hallhattunk, nézzük meg, miért tettek így. Jézus korában igen feszült váradalom élt a nép körében, hiszen várták a megjövendölt Messiást. Igen ám, de Jézus előtt, sőt utána is sokan léptek fel úgy, hogy igényt formáltak a messiási címre. Voltak köztük szelíd, egyszerű emberek, de jó pár szélhámos is, aki politikai tőkét igyekezett kovácsolni ebből a feszültségből (gondoljunk csak Simon Baar Kohba-ra). Mindegyik ismérve volt, hogy szabadulást hirdetett a népnek, azaz ki kellett úzni a rómaikat, akik alatt éltek. Természetesen a római helytartók igyekeztek minden ilyen lázadást még csírájában elfojtani, s sokszor segédkeztek benne a zsidóság vezetői is. Ezért féltek annyira Jézustól, mert egy önjelölt messiást láttak benne, aki a nép pusztulását okozhatja, tehát valahogyan meg kellett állítani. Tanácstalanok voltak azért is, mert meggyőző volt Jézus „alakítása”, és a nép is követte. Erre válaszul szólalt meg Kajafás főpap a maga pragmatikus módján: „Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.”

Ma is két módon lehet Krisztushoz viszonyulni: vagy mellette, vagy ellene. Középút nincs, mert aki közönyösséget mutat, valójában inkább ellene van, elég csak megkérdezni az illetőt... Sokan vonják kétségbe Jézus tetteit, de még azt is, hogy egyáltalán létezett. Kimondják ők is az ítéletet Jézusra, anélkül, hogy értenék. S ne tévedjünk, Jézust ma is halálra adná a világ. Ahogyan Karinthy Frigyes írja Barabás című novellájában:

„Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva

nézett végig a sokaságon és szólt:

- Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?

És akkor ő intett nekik

.

És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.

És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”

És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”

Tenné ezt azért a világ, mert Jézus nem fér bele abba rendszerbe, amit mi az évezredek alatt kiépítettünk, nem úgy ítél, ahogyan azt mi elvárnánk: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Jn 1, 9-11)

S mégis, mintha az Isten szánt szándékkal, hagyta, s hagyná most is, hogy így legyen. Akié minden hatalom, alárendelte magát emberi, – Nietzsche szavaival – túlontúl emberi ítéletnek, érdeknek, jognak, politikának, és még sorolhatnánk, kiben milyen érv motoszkált az ítélet meghozatalakor. A Szentírás azonban ezt mondja: „Mindezt pedig [Kajafás] nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.”

Mit látunk tehát? Az Úr az emberi gyarlóságot, haszonelvűséget használja arra, hogy valami sokkal nagyobbat érjen el vele. Ezért tanít így Jézus a Hegyi beszédben: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.” (Mt 5, 44) Mert nem tudhatjuk, hogy az Úrnak mi a célja a minket körülvevő eseményekkel. Bizonyosan ért már mindannyiunkat olyasmi, ami miatt meglehet, hogy igencsak bosszankodtunk, vagy akár el is szomorodtunk. Ám mégis, egy bizonyos idő elteltével már hálát adtunk az Égnek, hogy úgy és akkor történt, ahogyan.

Sok kérdés van az emberben, amivel az égre kiált. Sok minden érhet bennünket, amire nem számítottunk, nem esik jól, sőt fájdalmat okoz. Jónás, a különös próféta álljon példaként előttünk, aki a hal gyomrában így imádkozott: „Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.” (Jón 2, 3) Kérhetjük az Urat, még vádolhatjuk is, de ő csak egyet kér: „Bízz bennem!” Nem könnyű, még az Isten Fia is őrlődött a Gecsemáné kertjében az ítélet felett, ami rá várt: „Szomorú az én lelkem mindhalálig […] Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 38-39)

A vasárnap kezdő zsoltára, a 43. igazán szívhez szóló: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem! Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség? Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem! Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”

Valahol így érthető meg, élhető át, mit jelent az Úr ítélete a mi számunkra, aki nem a bűnöst, hanem a bűnt ítéli el. A böjti út lényege az is, hogy felismerjük: kegyelemből élünk! Abból vagyunk, hogy az Úrnak gondja van ránk. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róm 8, 28) Még a szenvedés is. Még a bánat is. Még a gyász is. Nem vagyunk magunkban, sosem vagyunk egyedül, mert Immanuel, velünk az Isten!

Szeretett Testvérek! Kajafás nem tudta, hogy emberi ítéletével az Isten törvényének ítéletét oldja szeretetének erejévé. Nem tudta azt sem, hogy valóban megjövendölte az Emberfia halálát, és feltámadását, hogy összegyűjtse Isten népét, de már nem test, hanem Lélek szerint. Az ítélet, amely a sorsunk lett volna, nem minket, hanem az Emberfiát sújtotta, akiről így ír Ézsaiás: „Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.” (Ézs 53, 10)

Ámen

Emberi ítélet - Isteni kegyelem