ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Szeretettel köszöntünk gyülekezetünk honlapján!

2014. április 27., vasárnap

Igehirdetés - Húsvét ü. u. 1. vasárnap Ez 37, 1-14

Az ÚR megragadott engem; elvitt engem az ÚR lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, URam, te tudod! Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az ÚR igéjét! Így szól az én Uram, az ÚR ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek. Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az ÚR: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt. Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, meg is teszem, amit megmondtam - így szól az ÚR.”
(Ez 37, 1-14)

Szeretett Testvérek!

A tavasznál szebb dolog kevés van. Ahol mi élünk, itt Magyarországon, talán nem is becsüljük meg kellőképpen. Hiszen a tél sem túl hosszú, és maga a tavasz igen hamar átcsap nyárba. Hallottam olyan véleményt éghajlat kutató ismerősömtől, hogy gyakorlatilag a Kárpát-medencében csupán három évszak van: nyár, ősz, tél. De mégis, ez a látszólag semmi időszak hozza vissza az „életet” a természetbe!

Finnországban szerettem bele a tavaszba, sőt állítom, hogy a legszebb tavasz bizony ott északon található. A téli hónapok után már nagyon nyomasztóvá vált számomra, hogy még április közepén is több mint fél méter hó állt az utcákon. Ám egyszer csak elkezdett minden olvadni, kezdte a higanyszál a pluszokat ostromolni. Két hét alatt, ami szinte egy szempillantásnak tűnt a hosszú télhez képest, eltűnt a fél méter hó, és minden zöldbe és virágba borult. Ami korábban fagyos volt, szinte halott, egyszerre ismét megtelt élettel. Levetette a természet a fehér leplet, és feltámadt új tavaszra, frissen, üdén, virágzóan. Átélhettem teljes valójában szép énekünk sorait: „Az én időm, mint a szép nyár, Menten eljár, És eljön a hosszú tél. Ámde az Úr szebb tavaszra Feltámasztja Azt, ki benne hisz, remél.” (EÉ 516/1) Bevallom őszintén, nem reméltem akkor, hogy valaha megláthatom a tavaszt, s valóban szebb tavaszt mutatott nekem, mintsem azt valaha is képzeltem. Olyan pezsdülést azóta sem láttam.

Húsvét utáni első vasárnapon, amelyet „Fehér vasárnapnak” is hívunk, az új élet Teremtőjét ünnepeljük, aki túljutott a sír sötétjén és örök tavaszt ígér az Őt szeretőknek. Az előző héten megrendülten állhattunk az Úr szabadításának csodájánál, az üres sírnál, s most egy új káprázat áll előttünk, hogy aki nincs ott a sírban, az nagyon is él! Ezt mondja az Úr: „Örökké élek én!” (5Móz 32, 40)

Bár a felolvasott versek Ezékiel könyvéből elsőre igen lázálom szerűnek tűnnek, valójában az Úr élet feletti hatalmát mutatja be, aki tavaszt tud adni a pusztulásra. Ezékiel próféta Isten népének egyik legnehezebb idejében szólta az Úr üzenetét. Papi családból származott, maga is készült a templomi szolgálatra, ám a babiloni sereg Jeruzsálem Kr. e. 597-es ostromakor, a nép nagy részével együtt elhurcolták Babilóniába. A fogság ötödik esztendejétől kezdve élt át jelenéseket, melyek által szólt hozzá Isten.

Az Úr elvitte Ezékielt a halál árnyékának völgyébe, egy olyan helyre, ahol rengeteg csont borította a tájat, amelyek már hosszú ideje lehettek ott. Valami szörnyűség, hatalmas mészárlás mehetett ott végbe. Amerre csak nézett a próféta a pusztulás nyomait láthatta reménytelen csendben. A Teremtőjétől elszakadt ember munkája az, amit lát a próféta, pusztítás és halál, amely éppúgy nem kíméli a csatában a győztest és a vesztest. A hidegháborúval kapcsolatban, amely közel fél évszázadig fenyegette atomháborúval az egész bolygót, járta ez a mondás, ha kitörne valóban a háború a győztes halna meg másodjára. S valóban, ha ma is szétnézünk bármelyik harcmezőn nem látunk győztest, csak szenvedést, nyomort, és káoszt. Még aki a győztes oldalon állt, és esetleg túlélte, az is rengeteg szenvedést és fájdalmat hurcol magával, mind fizikai, mind lelki értelemben. Az emberi harc, emberi eszközökkel nem tud szabadulást kivívni, csak halált és borzalmat, vérfürdőt és csonthalmokat. Ahol az ember harcol, ott csak bukás lehet a végeredmény... S ha Jézus földi útját nézzük, és csak Nagypéntekig jutunk, ugyanezt láthatjuk. Tavasznak nyoma sincs.

Annyira szemléletes a magyar nyelv, amikor ugyanazt a szót használja a hidegre és a szörnyűségekre adott testbeszédre, miszerint ilyenkor megborzong az ember. Milyen érdekes, hogy ez a két dolog valóságosan is összekapcsolódik, hiszen az ember elhűl a látványtól. Személyes is volt alkalmam átélni, milyen az, amikor elhűl az ember. Nem jó érzés, amikor napokig fázunk, legyen kint akár 25-30 °C, de belül valahogy minden télbe borult.

Nagyon eleven bennem az érzés, amikor a kutyánkat kellett elaltatni, és én voltam egyedül otthon, nekem kellett fognom a kutyát, miközben az orvos beadta azt a bizonyos injekciót... Három napig fáztam belülről, mert annyira megviselt az, hogy akihez nagyon kötődtem azt öltem meg, még ha tudom, hogy az volt a helyes döntés. De mégis, egy részem akkor meghalt... S csoda, hogy egyáltalán marad bennünk élet, hiszen annyiszor halunk meg kisebb-nagyobb mértékben... Ezékiel is így érezhetett, hiszen maga is rengeteg fájdalmat élhetett át.

Az Úr azt kérdezte ott a csonthalmok tetején a prófétától: „Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok?” Mire ő csak ennyit mondhatott: „Ó, Uram, URam, te tudod!” Az a csontmező, ahol állt az Úr és a próféta, azok vagyunk mi magunk. Mindannyian. Lassan, vagy épp gyorsan, de a vége ugyanaz: ott heverünk a porban, még akár úgy is, hogy biológiai értelemben élünk, de lélekben már régen halottak vagyunk. Mert kiégtünk, mert elbánt velünk az élet, és a másik.

És mégis! Az Úr tavaszt hirdet ennek a pusztaságnak! A Lelkét ígéri, amely meg tudja eleveníteni, akár a holtakat is! Újjá teremti azt, ami hajdanán volt! Új kezdetet, új lehetőséget, egy második esélyt ad az Ő népének! Ismét hús és inak kerülnek a száraz csontokra, megtestesülnek, és lelket is kapnak, mert „akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 31)

A prófétától annyit kér, hogy szóljon a csontokhoz, de ne a sajátját, hanem Isten Igéjét hirdesse nekik! Hirdesse a tavasz üzenetét, hogy van élet a tél után! Hirdesse, hogy Istennek van hatalma arra, hogy megújítsa, újjá teremtse azt, ami számunkra már elveszett.

Számunkra, így a Feltámadás ünnepe után különösen fontos, hogy értsük, és érezzük: ez nekünk szól, nekünk, akik a porban fekszünk, kiszáradva, élettelenül. Isten szava megújít bennünket is! Mert Isten szava testté lett, közöttünk volt, alázatos volt mindvégig, s ennek, s minekünk áldozatul esett, DE feltámadt, megújult, hogy mi is megújulhassunk. Ahogyan Pál apostol írja: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. [...] Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5, 17.21) A Húsvétnak csak akkor van értelme, ha az az üres sír, és a feltámadott Emberfia a számunkra is jelent valamit! Mi is kellünk ahhoz, hogy számunkra valóság legyen! Hozzánk is szól a tavasz üzenete, kérjük az Urat, adjon alkalmas fület és szívet, hogy higgyük: a csontok is megelevenedhetnek!

Szeretett Testvérek! A tavasz lényege és csodája az, hogy nem csupán egy hajtás sarjad, hanem az elsőt követi az összes többi. Mert „Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is.” (1Kor 15, 20-21) Erről szól minden szó, ami a szószékekről elhangzik, ez az a tavaszi üzenet, amely évezredek óta eleveníti, lelkesíti vasárnapról vasárnapra Isten választott népét, mindazokat, akik Benne hisznek, remélnek, szeretnek!


Ámen

Északi tavasz





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése