„Az
ÚR megragadott engem; elvitt engem az ÚR lélek által, és letett
egy völgyben. Tele volt az csontokkal. Végigvezetett köztük
körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben,
és már nagyon szárazak voltak. Megkérdezte tőlem: Emberfia!
Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram,
URam, te tudod! Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról!
Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az ÚR igéjét! Így
szól az én Uram, az ÚR ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok
belétek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok
rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok
belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok
az ÚR. Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem.
Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok
pedig egymáshoz illeszkedtek. Láttam, hogy inak kerültek rájuk,
majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek
még nem volt bennük. Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a
léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól
az én Uram, az ÚR: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és
lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát
prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt
beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg
volt. Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész
háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és
elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és
ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom
sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek
benneteket Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az
ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én
népem! Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek
benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR,
meg is teszem, amit megmondtam - így szól az ÚR.”
(Ez 37,
1-14)
Szeretett
Testvérek!
A
tavasznál szebb dolog kevés van. Ahol mi élünk, itt
Magyarországon, talán nem is becsüljük meg kellőképpen. Hiszen
a tél sem túl hosszú, és maga a tavasz igen hamar átcsap nyárba.
Hallottam olyan véleményt éghajlat kutató ismerősömtől, hogy
gyakorlatilag a Kárpát-medencében csupán három évszak van:
nyár, ősz, tél. De mégis, ez a látszólag semmi időszak hozza
vissza az „életet” a természetbe!
Finnországban
szerettem bele a tavaszba, sőt állítom, hogy a legszebb tavasz
bizony ott északon található. A téli hónapok után már nagyon
nyomasztóvá vált számomra, hogy még április közepén is több
mint fél méter hó állt az utcákon. Ám egyszer csak elkezdett
minden olvadni, kezdte a higanyszál a pluszokat ostromolni. Két hét
alatt, ami szinte egy szempillantásnak tűnt a hosszú télhez
képest, eltűnt a fél méter hó, és minden zöldbe és virágba
borult. Ami korábban fagyos volt, szinte halott, egyszerre ismét
megtelt élettel. Levetette a természet a fehér leplet, és
feltámadt új tavaszra, frissen, üdén, virágzóan. Átélhettem
teljes valójában szép énekünk sorait: „Az
én időm, mint a szép nyár, Menten eljár, És eljön a hosszú
tél. Ámde az Úr szebb tavaszra Feltámasztja Azt, ki benne hisz,
remél.”
(EÉ 516/1) Bevallom őszintén, nem reméltem akkor, hogy valaha
megláthatom a tavaszt, s valóban szebb tavaszt mutatott nekem,
mintsem azt valaha is képzeltem. Olyan pezsdülést azóta sem
láttam.
Húsvét
utáni első vasárnapon, amelyet „Fehér vasárnapnak” is
hívunk, az új élet Teremtőjét ünnepeljük, aki túljutott a sír
sötétjén és örök tavaszt ígér az Őt szeretőknek. Az előző
héten megrendülten állhattunk az Úr szabadításának csodájánál,
az üres sírnál, s most egy új káprázat áll előttünk, hogy
aki nincs ott a sírban, az nagyon is él! Ezt mondja az Úr: „Örökké
élek én!” (5Móz
32, 40)
Bár a
felolvasott versek Ezékiel könyvéből elsőre igen lázálom
szerűnek tűnnek, valójában az Úr élet feletti hatalmát mutatja
be, aki tavaszt tud adni a pusztulásra. Ezékiel próféta Isten
népének egyik legnehezebb idejében szólta az Úr üzenetét. Papi
családból származott, maga is készült a templomi szolgálatra,
ám a babiloni sereg Jeruzsálem Kr. e. 597-es ostromakor, a nép
nagy részével együtt elhurcolták Babilóniába. A fogság ötödik
esztendejétől kezdve élt át jelenéseket, melyek által szólt
hozzá Isten.
Az Úr
elvitte Ezékielt a halál árnyékának völgyébe, egy olyan
helyre, ahol rengeteg csont borította a tájat, amelyek már hosszú
ideje lehettek ott. Valami szörnyűség, hatalmas mészárlás
mehetett ott végbe. Amerre csak nézett a próféta a pusztulás
nyomait láthatta reménytelen csendben. A Teremtőjétől elszakadt
ember munkája az, amit lát a próféta, pusztítás és halál,
amely éppúgy nem kíméli a csatában a győztest és a vesztest. A
hidegháborúval kapcsolatban, amely közel fél évszázadig
fenyegette atomháborúval az egész bolygót, járta ez a mondás,
ha kitörne valóban a háború a győztes halna meg másodjára. S
valóban, ha ma is szétnézünk bármelyik harcmezőn nem látunk
győztest, csak szenvedést, nyomort, és káoszt. Még aki a győztes
oldalon állt, és esetleg túlélte, az is rengeteg szenvedést és
fájdalmat hurcol magával, mind fizikai, mind lelki értelemben. Az
emberi harc, emberi eszközökkel nem tud szabadulást kivívni, csak
halált és borzalmat, vérfürdőt és csonthalmokat. Ahol az ember
harcol, ott csak bukás lehet a végeredmény... S ha Jézus földi
útját nézzük, és csak Nagypéntekig jutunk, ugyanezt láthatjuk.
Tavasznak nyoma sincs.
Annyira
szemléletes a magyar nyelv, amikor ugyanazt a szót használja a
hidegre és a szörnyűségekre adott testbeszédre, miszerint
ilyenkor megborzong az ember. Milyen érdekes, hogy ez a két
dolog valóságosan is összekapcsolódik, hiszen az ember elhűl
a látványtól. Személyes is volt alkalmam átélni, milyen az,
amikor elhűl az ember. Nem jó érzés, amikor napokig fázunk,
legyen kint akár 25-30 °C, de belül valahogy minden télbe borult.
Nagyon
eleven bennem az érzés, amikor a kutyánkat kellett elaltatni, és
én voltam egyedül otthon, nekem kellett fognom a kutyát, miközben
az orvos beadta azt a bizonyos injekciót... Három napig fáztam
belülről, mert annyira megviselt az, hogy akihez nagyon kötődtem
azt öltem meg, még ha tudom, hogy az volt a helyes döntés. De
mégis, egy részem akkor meghalt... S csoda, hogy egyáltalán marad
bennünk élet, hiszen annyiszor halunk meg kisebb-nagyobb
mértékben... Ezékiel is így érezhetett, hiszen maga is rengeteg
fájdalmat élhetett át.
Az Úr
azt kérdezte ott a csonthalmok tetején a prófétától: „Emberfia!
Életre kelnek-e még ezek a csontok?” Mire ő csak ennyit
mondhatott: „Ó, Uram, URam, te tudod!” Az a csontmező,
ahol állt az Úr és a próféta, azok vagyunk mi magunk.
Mindannyian. Lassan, vagy épp gyorsan, de a vége ugyanaz: ott
heverünk a porban, még akár úgy is, hogy biológiai értelemben
élünk, de lélekben már régen halottak vagyunk. Mert kiégtünk,
mert elbánt velünk az élet, és a másik.
És
mégis! Az Úr tavaszt hirdet ennek a pusztaságnak! A Lelkét ígéri,
amely meg tudja eleveníteni, akár a holtakat is! Újjá teremti
azt, ami hajdanán volt! Új kezdetet, új lehetőséget, egy második
esélyt ad az Ő népének! Ismét hús és inak kerülnek a száraz
csontokra, megtestesülnek, és lelket is kapnak, mert „akik az
ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
(Ézs 40, 31)
A
prófétától annyit kér, hogy szóljon a csontokhoz, de ne a
sajátját, hanem Isten Igéjét hirdesse nekik! Hirdesse a tavasz
üzenetét, hogy van élet a tél után! Hirdesse, hogy Istennek van
hatalma arra, hogy megújítsa, újjá teremtse azt, ami számunkra
már elveszett.
Számunkra,
így a Feltámadás ünnepe után különösen fontos, hogy értsük,
és érezzük: ez nekünk szól, nekünk, akik a porban fekszünk,
kiszáradva, élettelenül. Isten szava megújít bennünket is! Mert
Isten szava testté lett, közöttünk volt, alázatos volt
mindvégig, s ennek, s minekünk áldozatul esett, DE feltámadt,
megújult, hogy mi is megújulhassunk. Ahogyan Pál apostol írja:
„ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt,
és íme: új jött létre. [...] Mert azt, aki nem ismert bűnt,
bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”
(2Kor 5, 17.21) A Húsvétnak csak akkor van értelme, ha az az
üres sír, és a feltámadott Emberfia a számunkra is jelent
valamit! Mi is kellünk ahhoz, hogy számunkra valóság legyen!
Hozzánk is szól a tavasz üzenete, kérjük az Urat, adjon alkalmas
fület és szívet, hogy higgyük: a csontok is megelevenedhetnek!
Szeretett
Testvérek! A tavasz lényege és csodája az, hogy nem csupán egy
hajtás sarjad, hanem az elsőt követi az összes többi. Mert
„Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak
zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a
halottak feltámadása is.” (1Kor 15, 20-21) Erről szól
minden szó, ami a szószékekről elhangzik, ez az a tavaszi üzenet,
amely évezredek óta eleveníti, lelkesíti vasárnapról vasárnapra
Isten választott népét, mindazokat, akik Benne hisznek, remélnek,
szeretnek!
Ámen
Északi tavasz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése