Igehirdetés - Karácsony Jn 1, 1-13

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1, 1-13)

Szeretett Testvérek!

Kisgyermekként szerettem rajzolni, ugyan embereket nem, de mindenféle autót, repülőt, hajót, s efféle dolgokat egész ügyesen tudtam papíron megőrizni. Külön élmény volt a számomra, amikor nem csak oldalról tudtam megrajzolni a kívánt tárgyat, hanem képes voltam azt térben is látni, és aszerint megalkotni. Egészen másképp fest minden, ha kiemelkedik a környezetéből, nem csupán elterülve fekszik. Ilyenkor lehetőség van szinte körbejárni, szinte az ember mögé lát a képnek, elképzelni, milyen is lenne, ha az valóban egy szempillantás alatt itt teremne előtte. Erre képes egy másik perspektíva, azaz nézőpont. A történészek szava-járása az, hogy egy forrás nem forrás: egy esemény, vagy személy annál hitelesebb, minél több egymástól független forrás megemlékezik róla, mintegy más nézőpontból láttatva azt. Számunkra is így van, ha valamit meg szeretnénk vizsgálni, azt nem csak szemből tesszük, hanem megnézzük az oldalait, egyiket a másik után, ha van rá lehetőség megnézzük felülről is, sőt megesik – ha tudunk –, hogy akár alá is belesünk. Tesszük mindezt azért, hogy minél teljesebb képet alkothassunk több nézőpont segítségével.

János apostol sem tesz mást, mint Jézus életét egy másik nézőpontból tárja gyülekezet elé. János másik utat választott, mint Máté, Márk, és Lukács, akik egy húron pendülnek, ezért is hívják őket „szinoptikusoknak”, azaz együtt látóknak. Mindhárom evangéliumi leírás a földre jött ember Jézust állítják elénk, emberi szempontból, emberi szemszögből, mondhatni „földhözragadtan” szemlélik, s tesznek bizonyságot Isten Fiának közöttünk végzett szolgálatáról. János azonban egészen más megvilágításba helyezi az evangéliumot. Ő ugyanis felülről szemlél, és az isten Jézus szempontjából indul ki. Sokkal magasröptűbb, elvontabb, de egyúttal mélyebb módon beszéli el, hogy kicsoda a Krisztus.

Jól látszik mindez, az imént felolvasott jánosi szakaszból is, amely egy híres szakasz, az ún. Prológus, azaz előszó. Ez János apostol karácsonyi története!

Reményik Sándor, evangélikus költőnk így írja le mindezt János evangéliuma című versében:

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklő fejük
Bölcső körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt.
A gyermeké, ki rejtelmesen bár
S természetfölöttire fogantatott:
De fogantatott mégis, született
S emberi lényként, tehetetlenül,
Babusgatásra várón ott piheg.
A gyermek, a nő örök anya-álma,
Szív-alatti sötétből kicsírázott

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa
Sugárkörébe. Bús állati pára
Lebeg körötte: a föld gőz-köre.
A dicsfény e bús köddel küszködik.
Angyal-ének, csillagfény, pásztorok
S induló végtelen karácsonyok,
Vad világban végtelen örömök
Lobognak, zengnek -- mégis köd a köd.
S mindez olyan nyomorún emberi
S még az angyalok Jóakarata,
Még az is emberi és mostoha.

De János messze áll és egyedül.
Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,
Nem születésről, nem fogantatásról,
Csillag, csecsemő, angyalok kara,
Jászol, jászol-szag, - József, Mária,
Rongy és pólya, királyok, pásztorok,
Induló végtelen karácsonyok:
Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem
Kihull az ő külön történetéből,
Kihull mindez, és mindez idegen,
Apró, földízű, emberi dolog.
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

János, evangelista, negyedik
Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen őrvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve:

Kezdetben vala az ige.
S az Ige testté lőn.

János számára ez a karácsony lényege, hogy az „Ige testté lett”! Jól tudjuk nyelvtanórákról, hogy mi az ige: olyan szó, amely cselekvést, történést, létezést, állapotot fejez ki. Isten Igéje pedig pontosan ez, hiszen Jézusban mindezek testet öltöttek. Isten szava, amely a világot alkotta, hiszen minden, ami létrejött az az Ő szavára lett, született meg ebben a világban, a mi számunkra, a mi megmentésünkre. Ahogyan Pál apostol írja a Kolossé levélben: „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kol 1, 15-17) Így ez az Ige a világosságtól kezdve minden, ami körül vesz bennünket, sőt, mi magunk is így a részei vagyunk, hiszen ugyanez az Ige teremtett minket is. Az Élet teljessége van Isten Igéjébe, amely az igazi világosság (amelyről tegnap este szólt az igehirdetés). Ez az Ige jött le közénk, saját világába.

Máté és Lukács írja, hogy József és Mária számára nem volt hely Betlehemben, hogy biztonságban világra jöhessen az Isten Fia, ezért kellett egy istállóban megszületnie Jézusnak. S ez lényegében így is maradt Jézus egész földi életében. János ezért írja: „A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” Isten Igéjét kezdetektől fogva az elutasítás kíséri. Nem csak akkor, kétezer évvel ezelőtt, hanem azóta is minden nemzedék elutasítja, eltussolja, vagy legalábbis igyekszik kifordítani Isten emberré lételének tényét. Nem hiába lett karácsonyból, fenyő ünnep, tél ünnep, és hasonló erőltetett ünnepfélék. Manapság is lehet hallani mindenfélét a karácsony lényegéről. Az egyik reklám szerint például a karácsony az otthonról szól... Az általánosabb vélekedés szerint ez a szeretet ünnepe, ez a felfogás egy fokkal közelebb áll az igazsághoz.

De ez a szeretet nem csupán a mi, gyarló, emberi szeretetünk, hanem annak a szeretetnek az ünnepe, amellyel szereti a Mennyei Atya az Ő gyermekeit. Olyannyira, hogy emberré született, a legkiszolgáltatottabb formába, kicsiny csecsemővé. S olyan életutat járt be, amely során minden szeretet nélküliséget elszenvedő ember sorsát vállalta, egészen a halálos bűnösökig. Azért gyúlt az Ő világossága számunkra, hogy amit mi sötétnek ismerünk, az világossá legyen. Így lesz a kérlelhetetlen Isten szerető Apává, a mi Atyánkká is. Ezt a tényt nem tudja a világ elfogadni, mert a gonoszságnak nem célja, hogy világosság legyen, de Istennek hála, nem a Kísértőé az utolsó szó. Mert ez a szeretet, az agapé, a teljességet adja, s teljességgel adja magát.

Mert akik minden kísértés ellenére be tudják fogadni a betlehemi gyermeket, azok magát az Élő Igét helyezik a szívükbe. Ahová Jézus belép, ott helyreáll, ami összedőlt; összeforr, ami eltörött; begyógyul, ami sebes. Hiszen az az Ige, amely alkotta a világot, hogy ne tudná mindezt bennünk is, rajtunk is elvégezni. Ezért írja János apostol: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Nem a mi szorgoskodásunk, kedvességünk, szeretetünk tesz képessé arra, hogy Isten gyermekei lehessünk, hanem egyedül azon valaki által, aki egy istállóban született két évezrede. Ha ő nem jön közénk ilyen formában, nem lenne számunkra más, mint a sötét éjszaka, fényesség nélkül. De az Úr kegyelme a karácsony csodája: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2, 8) – írja Pál apostol.

Szeretett Testvérek! Komoly ajándékot kaptunk azzal, hogy az Ige testté lett. Ezért emlékezünk Rá évről-évre. Ez az ajándék nem csak János apostol számára helyezte új megvilágításba a világot, hanem a mi számunkra is. Jézus Urunk által mi is másképp lehetünk a minket körülvevő világgal. Hiszen felülről, Isten szemével láthatjuk azt. És az Ő szeme szeretettel tekint le most is ránk! Ennek az isteni szeretetnek a fénye ragyogja be a mi hálás ünnepünket, karácsonyunkat! Ne engedjük kihunyni a karácsonyi fényeket, hadd világítsanak számunkra és általunk sokak számára is, legalább a következő karácsonyig! Így kívánok minden kedves Testvérnek a mi Urunk áldásában gazdag, békés karácsonyt!

Ámen

  

Logos - Ige (görögül)

Igehirdetés - Szenteste Mal 3, 20a

„De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak.” (Mal 3,20a)

Szeretett Testvérek!

Olyan szép ilyenkor, karácsony környékén sétálgatni az estében. Sok ház falán, ablakán van fényfüzér, sőt az utcák némelyike is kap ilyenkor díszkivilágítást. Sok kicsiny fény pislákol, akármerre is néz az ember. Sok kicsiny sugár töri meg az éjszaka sötétjét, amely ilyenkor télvíz idején olyan nyomasztóan borul mindannyiunkra. Ösztönösen igyekszünk a világosság felé, hiszen, ahol fény van, ott lehet csak igazi élet.

De mennyi helyen van sötét. Ahol hiába minden mécses, lámpa, mégis a sötétség az úr, mintha valami állandóan elnyelni akarná a világosságot. A komor félhomály borul sokakra, ami szürkévé és feketévé változtat mindent. Annyi minden tud közénk és a fény közé állni, felsorolni is nehéz volna. Gond, bánat, gyengeség, fáradtság, fájdalom, jó volna ha tűnne.

Az első karácsony estéjén, két évezrede azonban valami történt. Egy távoli provinciában, egy kicsiny poros városka, egyik istállónak használt barlangjába apró fény gyúlt. Valami egészen kis jelentéktelen, egészen nyomorult helyen. De fény támadt. Sokaknak egy átlagos este volt az csupán, olyan mint a többi, de mégis néhány ember számára igazi világosság lett az éjszaka. Kiknek is? Pásztoroknak és távoli vidékekről érkező bölcseknek. Mind olyanok voltak, akik ott és akkor nem számítottak, hiszen a pásztorok kirekesztettségben éltek, a bölcsek pedig messzi vidékről jöttek. Mégis a Fény azok számára jelent meg, akik a legtávolabb voltak minden más fénytől.

Az Úr nem tett mást, mint egy apró mécset gyújtott, amely azonban teljesen más, mint bármely másik. Mert az Ő fénye valóban el tudja űzni a sötétséget, mert az Ő fénye valóban világosság, mert az Ő fénye valóban gyógyít. Mert az Isten Igéje pontosan ezt teszi: világosságot gyújt, megment, meggyógyít. És ez az Ige lett testé, azon a régi éjszakán.

Isten Igéje világosság, hiszen az első szava is ez volt az Úrnak: „Legyen világosság!” (1Móz 1, 3) A kezdet-kezdetén felragyogott a világosság, amely az Isten világossága. Amely elűzi a sötétséget, rendet teremt, láthatóvá teszi a világot. Ez az Ige, lett testé, és ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8, 12) Ez fény űzi el a sötétet. Mert oszlatja a homályt, tünteti az árnyakat, bevilágítja az addig láthatatlant. Átragyog életen, s halálon. Egészen más megvilágításba helyez mindent! Többé nem a sötétségé, a kiszolgáltatottságé, az ármányé az utolsó szó, mert az Ő fénye felfedi mindezt. Jézus szavára szertefoszlik a Gonosz munkája.

Isten Igéje megment. Ahogyan eloszlatja a sötétet, ahol bármi könnyen ránk törhet, úgy lesz világossá az akarata: „Nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen.” (Ez 33, 11) S erre az Úr az életével esküdött meg. Ezért jött igazsága a földre, hogy élete árán életet adjon nekünk, akik vágyódunk az Ő világosságába. Isten Igéje ezért lett testé, hogy megmentsen ilyen önfeláldozó módon, mert szereti az embert. Jézus már születésekor olyanok számára lett fontos, akik kint rekedtek a sötétben, a pusztaságban, a messziségben. „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” (Mt 18, 11) Hiszen mindnyájan elveszettek vagyunk, nem leljük a fényt, valahol messze, távol vagyunk a fénytől, de az Ő szava fényességre vezet, ahol oltalom vár ránk.

Isten Igéje meg is gyógyít. A világosságban látszik csak igazán, hogy miért kell bennünket megmenteni, mert rengeteg seb van rajtunk, amiket be kell gyógyítani, különben a vesztünket okozzák. Ezért gyógyít a világosság. Mert erre van talán a legnagyobb szükségünk. „Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsolt 34, 19) Az adventi váradalmunk beteljesülése ez, közel van, már itt van aki bekötözi a sebeinket. Orvos kell nekünk, aki tisztában az igazsággal: halálos a betegségünk! De van gyógymód, ha úgy tetszik fény terápia, az Isten szeretetének fénye, amely beragyogta egykor a betlehemi éjszakát, s azóta is tündököl, hogy világosságával gyógyítson. Mert a Messiás nem pusztán egy hős, aki megment, hanem hűséges gyógyító is.

Isten igazsága így gyújtott világosságot! Mert az Ő igazsága nem vádló, hanem szerető, megmentő, gyógyító. Ez az, amiért van okunk ünnepre, amiért hálát adhatunk az Úrnak! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16) Az örök élet fénye ragyog fel számunkra Szenteste, hogy a mi szívünk világosságba jusson.

Puszta Sándor Örökké karácsony című versében így ír a karácsony lényegéről:

Amikor elhallgat az angyalok éneke,

Amikor az égről eltűnik a csillag,
Amikor a pásztorok nyájukhoz visszatérnek,
Amikor a királyok hazamennek,
Megkezdődik a karácsony:
Megtalálni az elveszettet,
Begyógyítani a sebeket,
Etetni éhezőket,
Kiszabadítani a rabokat,
Békét vinni a testvérek közé
És ujjongó dalt fakasztani a szívben.

Isten testé lett Igéje ezért gyúlt fel. Ez a fény ragyogja be most a mi szívünket lelkünket! Vigyük haza az Ő fényét, ragyogja be ne csak ezt a pár előttünk álló napot, hanem legyen gyógyító fényforrássá egész életünkben! Így őrizzen meg bennünket a betlehemi gyermekben közénk jött Szeretet!

Ámen

Gyógyító világosság