„Sokan
követték; ő meggyógyította mindnyájukat, és meghagyta nekik:
ne fedjék fel, kicsoda ő, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás
prófétált: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én
szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet
hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem
hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és
füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz
ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek.” (Mt
12, 15-21)
Szeretett
Testvérek!
Gyermekként
nagyon szerettem azokat a könyveket, filmeket, ahol valami titkot,
vagy titkos dolgot kellett felfedni. Izgalmas kalandozások voltak
ezek, amelyeket persze belengett egyfajta romantika is. Mikor pedig
már kezdett benőni a fejem lágya, észre kellett vennem, hogy a
titok önmagában nem valami olyasmi, amit minden áron fel kell
tárni. Hanem a titok egyben védelem, és biztonság is. Az már egy
külön kérdés, hogy a titok tárgya jó vagy rossz célt szolgál,
ám önmagában ez egy igen fontos intézménye az emberi világnak.
Vannak tehát olyasmik, amik nem tartoznak másra.
Furcsa
titokról beszélni Isten Igéjével kapcsolatban. Hiszen maga Jézus
mondta a tanítványainak a misszói parancsban, hogy menjenek el
szerte a világba, hirdessék az evangéliumot, és tegyenek
tanítvánnyá minden népet. Az Igét hirdetni kell, akár a
háztetőkről is, és most pont az Ige mondja, hogy ne lármázzuk
fel a környéket?
Az Úr
szava mindig is titokzatos volt, sokszor nem értették, vagy
félreértették, vagy egyszerűen rejtve maradt a fülek és a
szemek elől. Gondoljunk csak a próféciákra! Ha bármiféle
„kulcs” nélkül kezdjük el olvasni őket, akkor nem igazán
tudjuk miről is van szó bennük. Olyanok akár egy titkos írás,
egy mágikus versike, amelynek titkát, lényegét csak a beavatottak
tudják.
Kell
tehát az a bizonyos „kulcs”, hogy egyszerre kinyílhasson a szó
értelme, világossá váljon a hangok, betűk mögött meghúzódó
lényeg. Ebben az imént hallott igében „szerencsénk” van,
hiszen Máté evangélista a kezünkbe adja a megoldást. Ézsaiás
próféta könyvének talán legszebb verseit idézi, a 42. fejezet
elejét. Közismert, gyakran idézett prófécia. Megtalálhatjuk
igés lapokon, naptárakon át, hűtőmágnesekig sokfelé. Ahogyan
mi is, minden valószínűség szerint a Jézus korabeli zsidóság
is nagyon jól ismerhette ezeket a sorokat, melyek a Messiás, az Úr
szolgájának tetteiről szól. Ezt a Messiást várták a zsidók, s
várják a mai napig is. Máté viszont arról beszél, hogy ez a
prófécia egyértelműen Jézusra vonatkozik. Ő tehát a kulcs,
ezen, de az össze messiási próféciához is.
De miért
kellett Jézusnak, aki azelőtt a nép között járt-kelt
illegalitásba vonulnia? Igénk előzményei arról számolnak be,
hogy Jézus sorra gyógyítja meg mindazokat, akik hittel fordulnak
hozzá, ám olyankor is megteszi ezt, amikor nem volna szabad,
jelesül szombaton, ami az Úr napja. Így az írástudók szemében
Jézus főbenjáró, halálos bűnt követett el, hiszen nyíltan
megszegte a Tízparancsolat harmadik pontját. Jézus így szólt:
„az Emberfia ura a szombatnak.” (Mt 12, 8) Ám a nép
vezetői el akarták veszejteni őt. Jézus azonban elbújt előlük,
mert nem jött még el az ideje. Úgy is mondhatnánk, nem ért a
böjti út végére.
Érdekes,
amint Isten Igéjében egymásnak feszül a titok és a
kinyilatkoztatás, az elrejtőzés és a megjelenés. Ez egy olyan
tulajdonság, mint az, hogy a víz iható. A Biblia telis-tele van
ilyen szakaszokkal, sőt, valahol minden kinyilatkoztatás titok, és
minden titok kinyilatkoztatás. Ahogyan „Az Úr csodásan
működik...” kezdetű énekünkben énekeljük: „Ki
kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az
Úr Megfejti önmagát.”
Jézus tehát, azoknak fedi fel valódi kilétét, akik hittel
követik. Az egyház akkor jár helyes úton, ha őrzi a legnagyobb
titkát, de olyan módon, hogy aki vágyódik utána, hiszi, és
reméli, annak át tudja adni hitelesen, Krisztus szerinti módon.
Jézus a Hegyi beszédben ezt mondja: „Ne adjátok oda a
kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók
elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva
széttépjenek titeket.” (Mt 7, 6)
Az első
évszázadok keresztyénei is rejtőzködtek az üldöztetések elől,
bár ha megkérdezték őket hitükről, akkor nyíltan beszéltek.
Volt egy jelük, onnan ismerték meg egymást, hogy azt a föld
porába, vagy a katakombák (föld alatt, ahol az istentiszteleteket
tartották) falába rajzolták. Ez nem volt más, mint a hal, amit
most is sok autó hátán láthatunk. Ez tulajdonképen egy szójáték,
amelynek a megoldását csak az ismerte, aki tudja, mit kell keresni.
Görögül ugyan is így hangzik a hal: ΙΧΘΥΣ.
Az első keresztyének pedig a hitvallásukat rejtették el benne:
Ιησυς
Χριστος
Θεου
Υιος
Σωτηρ
– Jézus Krisztus
Isten Fia Megváltó.
Ez a szójáték volt a titok nyitja.
A
szomorú az, hogy még mindig, sőt, ahogyan jelenleg áll a világ
egyre inkább, vannak olyan országok, ahol keresztyének képletesen,
de gyakorlatilag is a föld alá szorulnak, csak titokban
gyakorolhatják hitüket. Lehetne sorolni az országokat:
Észak-Korea, Szaud-Arábia, Kína... Néhol csupán börtön, másutt
egyenesen halál vár azokra, akiknél Bibliát találnak. De itt
Európában is rendszeresen támadják a keresztyéneket a hitük
miatt. Csak erről nem túl sűrűn nyilatkozik a média.
Krisztus
egyházának mindig meg kellett küzdenie ezzel a háttérbe
szorultsággal, de ami külön érdekes, és erről tanúskodik az
egyháztörténet is: a keresztyénség akkor erősödött leginkább,
amikor a legnagyobb elnyomást kellett elszenvednie. Nem véletlen
tehát, hogy Kínában évente tíz milliónyian térnek meg, s
lesznek Krisztus-hívők.
De
miként lehetséges ez? Hogyan lehet Isten szavának ilyen ereje,
hogy emberek a végsőkig hajlandóak érte? Úgy hogy Jézus is
elment a végsőkig, sőt, túl is lépett rajta: túl ment minden
emberi határon, ennek az ünneplésére készülünk böjtben.
Mozgató rugó tehát nem más, mint annak a megtapasztalása, hogy
Jézus szavának ereje valóság. Csendben, de mégis működik:
Jézus szavára gyógyulás, új erő, és új élet támad.
„Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem
olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.” Ezért
hivatkozik erre az Ézsaiás könyvi szakaszra Máté apostol.
Jézus
Urunk Lelke azóta is működik közöttünk is. S akik valóban
keresik meg is lelhetik az Úr szabadítását bárhol, ha ott
valóban tisztán hirdetik az Úr evangéliumát. Böjtünk kérdése
ezek is lehetnének: Egyrészt, én személy szerint hol keresem az
életem forrását? Másfelől, el tudok vezetni mást is oda,
ismerem a titkot? Mindkettő olyan fajsúlyos kérdés, amely hitünk
lényegét érinti, s most itt a böjti időben lehetőségünk van
rá, hogy tisztázzuk magunkban ezeket, hogy mikorra nyilvánvalóvá
lesz a most még rejtett Igazság és Dicsőség, mi is az Élet
oldalán legyünk, amikor az Úr megítéli a világot!
Wesley
Jánossal, az anglikán ébredés, a metodizmus „atyjával”,
esett meg a következő eset, amely megmutatja mekkora is a mi
titkunk értéke. Wesley sokat járta Angliát, s egyszer
megállította egy útonálló, aki a legnagyobb értékét
követelte. Nem volt nála semmi értékes, talán csak egy óra. Már
épp zsebre vágta volna a rabló az órát, amikor felkiáltott
Wesley: „Most jut eszembe! Nálam van a legdrágább kincsem: Jézus
értem is meghalt a kereszten!” Erre mérges lett a támadó,
fellökte a lelkészt, majd továbbállt. Tíz évvel később Wesley
ismét azon a vidéken járt, épp prédikált, amikor egy idegen
lépett oda hozzá a templomban, s így szólt: „Tiszteletes uram,
bizonyára nem ismer meg. Tíz éve én raboltam és gúnyoltam ki,
de amit akkor mondott megmentette az életemet! Jó útra tértem.
Istennek legyen hála!” A mi titkunk életet ment, nem csak a
mienkét, de a mi hitvallásunk nyomán másét is, hiszen Jézus
senkit sem utasít el, aki hozzá fordul reménységgel.
Szeretett
Testvérek! Reminiscere, az emlékezés böjti vasárnapján
emlékezzünk arra, ki az Akinek módja van az életünket teljessé
tenni! Ő a mi igazi titkunk, akit örömmel megoszthatunk
mindazokkal, akik szabadítására várnak! Olyan titkos kincs van a
birtokunkban, ami nem csak a mi számunkra, hanem mindenki számára
a legdrágább kincs! Böjtünkben kerüljön e kincs méltó
helyére!
Ámen
Ιησυς Χριστος Θεου Υιος Σωτηρ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése