Igehirdetés - Böjt 2. vasárnap Mt 12, 15-21

„Sokan követték; ő meggyógyította mindnyájukat, és meghagyta nekik: ne fedjék fel, kicsoda ő, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek.” (Mt 12, 15-21)

Szeretett Testvérek!

Gyermekként nagyon szerettem azokat a könyveket, filmeket, ahol valami titkot, vagy titkos dolgot kellett felfedni. Izgalmas kalandozások voltak ezek, amelyeket persze belengett egyfajta romantika is. Mikor pedig már kezdett benőni a fejem lágya, észre kellett vennem, hogy a titok önmagában nem valami olyasmi, amit minden áron fel kell tárni. Hanem a titok egyben védelem, és biztonság is. Az már egy külön kérdés, hogy a titok tárgya jó vagy rossz célt szolgál, ám önmagában ez egy igen fontos intézménye az emberi világnak. Vannak tehát olyasmik, amik nem tartoznak másra.

Furcsa titokról beszélni Isten Igéjével kapcsolatban. Hiszen maga Jézus mondta a tanítványainak a misszói parancsban, hogy menjenek el szerte a világba, hirdessék az evangéliumot, és tegyenek tanítvánnyá minden népet. Az Igét hirdetni kell, akár a háztetőkről is, és most pont az Ige mondja, hogy ne lármázzuk fel a környéket?

Az Úr szava mindig is titokzatos volt, sokszor nem értették, vagy félreértették, vagy egyszerűen rejtve maradt a fülek és a szemek elől. Gondoljunk csak a próféciákra! Ha bármiféle „kulcs” nélkül kezdjük el olvasni őket, akkor nem igazán tudjuk miről is van szó bennük. Olyanok akár egy titkos írás, egy mágikus versike, amelynek titkát, lényegét csak a beavatottak tudják.

Kell tehát az a bizonyos „kulcs”, hogy egyszerre kinyílhasson a szó értelme, világossá váljon a hangok, betűk mögött meghúzódó lényeg. Ebben az imént hallott igében „szerencsénk” van, hiszen Máté evangélista a kezünkbe adja a megoldást. Ézsaiás próféta könyvének talán legszebb verseit idézi, a 42. fejezet elejét. Közismert, gyakran idézett prófécia. Megtalálhatjuk igés lapokon, naptárakon át, hűtőmágnesekig sokfelé. Ahogyan mi is, minden valószínűség szerint a Jézus korabeli zsidóság is nagyon jól ismerhette ezeket a sorokat, melyek a Messiás, az Úr szolgájának tetteiről szól. Ezt a Messiást várták a zsidók, s várják a mai napig is. Máté viszont arról beszél, hogy ez a prófécia egyértelműen Jézusra vonatkozik. Ő tehát a kulcs, ezen, de az össze messiási próféciához is.

De miért kellett Jézusnak, aki azelőtt a nép között járt-kelt illegalitásba vonulnia? Igénk előzményei arról számolnak be, hogy Jézus sorra gyógyítja meg mindazokat, akik hittel fordulnak hozzá, ám olyankor is megteszi ezt, amikor nem volna szabad, jelesül szombaton, ami az Úr napja. Így az írástudók szemében Jézus főbenjáró, halálos bűnt követett el, hiszen nyíltan megszegte a Tízparancsolat harmadik pontját. Jézus így szólt: „az Emberfia ura a szombatnak.” (Mt 12, 8) Ám a nép vezetői el akarták veszejteni őt. Jézus azonban elbújt előlük, mert nem jött még el az ideje. Úgy is mondhatnánk, nem ért a böjti út végére.

Érdekes, amint Isten Igéjében egymásnak feszül a titok és a kinyilatkoztatás, az elrejtőzés és a megjelenés. Ez egy olyan tulajdonság, mint az, hogy a víz iható. A Biblia telis-tele van ilyen szakaszokkal, sőt, valahol minden kinyilatkoztatás titok, és minden titok kinyilatkoztatás. Ahogyan „Az Úr csodásan működik...” kezdetű énekünkben énekeljük: „Ki kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.” Jézus tehát, azoknak fedi fel valódi kilétét, akik hittel követik. Az egyház akkor jár helyes úton, ha őrzi a legnagyobb titkát, de olyan módon, hogy aki vágyódik utána, hiszi, és reméli, annak át tudja adni hitelesen, Krisztus szerinti módon. Jézus a Hegyi beszédben ezt mondja: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7, 6)

Az első évszázadok keresztyénei is rejtőzködtek az üldöztetések elől, bár ha megkérdezték őket hitükről, akkor nyíltan beszéltek. Volt egy jelük, onnan ismerték meg egymást, hogy azt a föld porába, vagy a katakombák (föld alatt, ahol az istentiszteleteket tartották) falába rajzolták. Ez nem volt más, mint a hal, amit most is sok autó hátán láthatunk. Ez tulajdonképen egy szójáték, amelynek a megoldását csak az ismerte, aki tudja, mit kell keresni. Görögül ugyan is így hangzik a hal: ΙΧΘΥΣ. Az első keresztyének pedig a hitvallásukat rejtették el benne: Ιησυς Χριστος Θεου Υιος Σωτηρ – Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Ez a szójáték volt a titok nyitja.

A szomorú az, hogy még mindig, sőt, ahogyan jelenleg áll a világ egyre inkább, vannak olyan országok, ahol keresztyének képletesen, de gyakorlatilag is a föld alá szorulnak, csak titokban gyakorolhatják hitüket. Lehetne sorolni az országokat: Észak-Korea, Szaud-Arábia, Kína... Néhol csupán börtön, másutt egyenesen halál vár azokra, akiknél Bibliát találnak. De itt Európában is rendszeresen támadják a keresztyéneket a hitük miatt. Csak erről nem túl sűrűn nyilatkozik a média.

Krisztus egyházának mindig meg kellett küzdenie ezzel a háttérbe szorultsággal, de ami külön érdekes, és erről tanúskodik az egyháztörténet is: a keresztyénség akkor erősödött leginkább, amikor a legnagyobb elnyomást kellett elszenvednie. Nem véletlen tehát, hogy Kínában évente tíz milliónyian térnek meg, s lesznek Krisztus-hívők.

De miként lehetséges ez? Hogyan lehet Isten szavának ilyen ereje, hogy emberek a végsőkig hajlandóak érte? Úgy hogy Jézus is elment a végsőkig, sőt, túl is lépett rajta: túl ment minden emberi határon, ennek az ünneplésére készülünk böjtben. Mozgató rugó tehát nem más, mint annak a megtapasztalása, hogy Jézus szavának ereje valóság. Csendben, de mégis működik: Jézus szavára gyógyulás, új erő, és új élet támad. „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet.” Ezért hivatkozik erre az Ézsaiás könyvi szakaszra Máté apostol.

Jézus Urunk Lelke azóta is működik közöttünk is. S akik valóban keresik meg is lelhetik az Úr szabadítását bárhol, ha ott valóban tisztán hirdetik az Úr evangéliumát. Böjtünk kérdése ezek is lehetnének: Egyrészt, én személy szerint hol keresem az életem forrását? Másfelől, el tudok vezetni mást is oda, ismerem a titkot? Mindkettő olyan fajsúlyos kérdés, amely hitünk lényegét érinti, s most itt a böjti időben lehetőségünk van rá, hogy tisztázzuk magunkban ezeket, hogy mikorra nyilvánvalóvá lesz a most még rejtett Igazság és Dicsőség, mi is az Élet oldalán legyünk, amikor az Úr megítéli a világot!

Wesley Jánossal, az anglikán ébredés, a metodizmus „atyjával”, esett meg a következő eset, amely megmutatja mekkora is a mi titkunk értéke. Wesley sokat járta Angliát, s egyszer megállította egy útonálló, aki a legnagyobb értékét követelte. Nem volt nála semmi értékes, talán csak egy óra. Már épp zsebre vágta volna a rabló az órát, amikor felkiáltott Wesley: „Most jut eszembe! Nálam van a legdrágább kincsem: Jézus értem is meghalt a kereszten!” Erre mérges lett a támadó, fellökte a lelkészt, majd továbbállt. Tíz évvel később Wesley ismét azon a vidéken járt, épp prédikált, amikor egy idegen lépett oda hozzá a templomban, s így szólt: „Tiszteletes uram, bizonyára nem ismer meg. Tíz éve én raboltam és gúnyoltam ki, de amit akkor mondott megmentette az életemet! Jó útra tértem. Istennek legyen hála!” A mi titkunk életet ment, nem csak a mienkét, de a mi hitvallásunk nyomán másét is, hiszen Jézus senkit sem utasít el, aki hozzá fordul reménységgel.

Szeretett Testvérek! Reminiscere, az emlékezés böjti vasárnapján emlékezzünk arra, ki az Akinek módja van az életünket teljessé tenni! Ő a mi igazi titkunk, akit örömmel megoszthatunk mindazokkal, akik szabadítására várnak! Olyan titkos kincs van a birtokunkban, ami nem csak a mi számunkra, hanem mindenki számára a legdrágább kincs! Böjtünkben kerüljön e kincs méltó helyére!

Ámen

Ιησυς Χριστος Θεου Υιος Σωτηρ