„Ekkor
sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek
Máriához és látták, amit Jézus tett. Némelyek pedig közülük
elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, miket tett Jézus.
Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és
így szóltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha
egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek
a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.”
Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt
mondta nekik: „Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra:
jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az
egész nép elvesszen.” Mindezt pedig nem magától mondta, hanem
mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus
meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért
is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a
naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.” (Jn
11, 45-53)
Szeretett
Testvérek!
Vannak
olyan szavak, amelyek bizony kétélűek. Mi szeretjük használni,
de azt már kevésbé nézzük el, ha velünk szemben használják
ugyanazon szavakat. Ezeket mind egytől-egyik egy „szép” kosárba
gyűjthetjük, aminek az oldalára helyezett táblácskán ez
állhatna: ítélet. Hiszen oly' könnyen mondunk ítéletet a másik
felett: „Miért így? Miért úgy?” S azt is jól tudjuk, milyen
a másik oldalon állni, amikor mi kapjuk az ilyen, és ezekhez
hasonló kérdéseket. Megítélve, ítélet alatt senki sem szeret
lenni.
Böjtben
ötödik vasárnap témája is az ítélet, amely megmutatja
mennyivel másabb az Isten ítélete, mint az emberé. Hiszen a mi
világunkban, még ha a legnagyobb jóindulatot feltételezünk,
akkor sincs igazságszolgáltatás, mondjon ennek ellent bármilyen
vélekedés is, legfeljebb jogszolgáltatás. Manapság kezd ez a
szópárbaj a közéletbe is beférkőzni. De itt nem pusztán a
jogszabályok szűk, vagy tágabb, vagy éppen önkényes
értelmezéséről van csupán szó! Az ember ítéletalkotása
mindig is töredékes marad, hiába a legkifinomultabb jogrendszer és
jogfilozófia. Töredékes, mert emberi. Ugyan a jó és rossz
tudásának fájáról szakított az ember, de ez a tapasztalat
annyira volt elég, hogy rájöjjön mi volna a JÓ, amit elérni
sosem fog tudni, viszont azt is tudja, milyen rossz a JÓ nélkül.
De a nagy egészet nem látjuk, nem láthatjuk át az összképet.
Ezért lehet az emberi jog jogos, de teljesen igazságos sohasem.
Ezek alapján ki meri állítani Isten ítéletének igazságát!
Lehet, hogy jogtalannak tűnhet némely tette, vagy egyenesen
igazságtalannak, de mindez csak a mi, földi horizontunkról
szemlélve lehet kérdés.
Igénkben
mégis azt látjuk, hogy az Úrnak úgy tetszett, hogy éljen az
emberi gyarló joggal, és alárendelte magát az Ítélő Úr az
ítélkező embernek. Jézus tettei két -féle reakciót váltottak
ki az emberekből. A felolvasott igét közvetlenül megelőzi Lázár
feltámasztásának története. Akik látták ezt, egy részük
hittek abban, hogy Jézus a megígért Messiás, aki összegyűjti a
szétszórt zsidóságot, és ismét naggyá teszi. A másik tábor
pedig inkább a veszélyforrást látta Jézus tetteiben.
Mielőtt
abba a hibába esnénk, hogy elítélnénk a zsidóság elöljáróit
mindazért, amit hallhattunk, nézzük meg, miért tettek így. Jézus
korában igen feszült váradalom élt a nép körében, hiszen
várták a megjövendölt Messiást. Igen ám, de Jézus előtt, sőt
utána is sokan léptek fel úgy, hogy igényt formáltak a messiási
címre. Voltak köztük szelíd, egyszerű emberek, de jó pár
szélhámos is, aki politikai tőkét igyekezett kovácsolni ebből a
feszültségből (gondoljunk csak Simon Baar Kohba-ra). Mindegyik
ismérve volt, hogy szabadulást hirdetett a népnek, azaz ki kellett
úzni a rómaikat, akik alatt éltek. Természetesen a római
helytartók igyekeztek minden ilyen lázadást még csírájában
elfojtani, s sokszor segédkeztek benne a zsidóság vezetői is.
Ezért féltek annyira Jézustól, mert egy önjelölt messiást
láttak benne, aki a nép pusztulását okozhatja, tehát valahogyan
meg kellett állítani. Tanácstalanok voltak azért is, mert
meggyőző volt Jézus „alakítása”, és a nép is követte.
Erre válaszul szólalt meg Kajafás főpap a maga pragmatikus
módján: „Ti nem értetek semmit. Azt sem
veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a
népért, semhogy az egész nép elvesszen.”
Ma
is két módon lehet Krisztushoz viszonyulni: vagy mellette, vagy
ellene. Középút nincs, mert aki közönyösséget mutat, valójában
inkább ellene van, elég csak megkérdezni az illetőt... Sokan
vonják kétségbe Jézus tetteit, de még azt is, hogy egyáltalán
létezett. Kimondják ők is az ítéletet Jézusra, anélkül, hogy
értenék. S ne tévedjünk, Jézust ma is halálra adná a világ.
Ahogyan Karinthy Frigyes írja Barabás
című
novellájában:
„Pilátus
pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác
szélére, csodálkozva
nézett végig a sokaságon és szólt:
- Hát kit bocsássak
el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett
nekik
.
És ekkor zúgás
támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt
kiáltotta: „Barabbást!”
És
rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt
kiáltotta: „A názáretit!”
Tenné
ezt azért a világ, mert Jézus nem fér bele abba rendszerbe, amit
mi az évezredek alatt kiépítettünk, nem úgy ítél, ahogyan azt
mi elvárnánk: „Az Ige volt az igazi
világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a
világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ
nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem
fogadták be őt.” (Jn 1, 9-11)
S
mégis, mintha az Isten szánt szándékkal, hagyta, s hagyná most
is, hogy így legyen. Akié minden hatalom, alárendelte magát
emberi, – Nietzsche szavaival – túlontúl emberi ítéletnek,
érdeknek, jognak, politikának, és még sorolhatnánk, kiben milyen
érv motoszkált az ítélet meghozatalakor. A Szentírás azonban
ezt mondja: „Mindezt pedig [Kajafás]
nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben,
megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is
csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott
gyermekeit egybegyűjtse.”
Mit
látunk tehát? Az Úr az emberi gyarlóságot, haszonelvűséget
használja arra, hogy valami sokkal nagyobbat érjen el vele. Ezért
tanít így Jézus a Hegyi beszédben: „Szeressétek
ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek
titeket.” (Mt 5, 44) Mert nem tudhatjuk,
hogy az Úrnak mi a célja a minket körülvevő eseményekkel.
Bizonyosan ért már mindannyiunkat olyasmi, ami miatt meglehet, hogy
igencsak bosszankodtunk, vagy akár el is szomorodtunk. Ám mégis,
egy bizonyos idő elteltével már hálát adtunk az Égnek, hogy úgy
és akkor történt, ahogyan.
Sok
kérdés van az emberben, amivel az égre kiált. Sok minden érhet
bennünket, amire nem számítottunk, nem esik jól, sőt fájdalmat
okoz. Jónás, a különös próféta álljon példaként előttünk,
aki a hal gyomrában így imádkozott: „Nyomorúságomban
az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából
kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”
(Jón 2, 3) Kérhetjük az Urat, még vádolhatjuk is, de ő csak
egyet kér: „Bízz bennem!” Nem könnyű, még az Isten Fia is
őrlődött a Gecsemáné kertjében az ítélet felett, ami rá
várt: „Szomorú az én lelkem mindhalálig
[…] Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár;
mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.”
(Mt 26, 38-39)
A
vasárnap kezdő zsoltára, a 43. igazán szívhez szóló:
„Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és
pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok
emberektől ments meg engem! Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért
taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör
az ellenség? Küldd el világosságodat és igazságodat: azok
vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba, hogy
eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd
magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem! Miért csüggedsz el,
lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még
hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”
Valahol
így érthető meg, élhető át, mit jelent az Úr ítélete a mi
számunkra, aki nem a bűnöst, hanem a bűnt ítéli el. A böjti út
lényege az is, hogy felismerjük: kegyelemből élünk! Abból
vagyunk, hogy az Úrnak gondja van ránk. „Azt
pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra
szolgál.” (Róm 8, 28) Még a szenvedés
is. Még a bánat is. Még a gyász is. Nem vagyunk magunkban, sosem
vagyunk egyedül, mert Immanuel, velünk az Isten!
Szeretett
Testvérek! Kajafás nem tudta, hogy emberi ítéletével az Isten
törvényének ítéletét oldja szeretetének erejévé. Nem tudta
azt sem, hogy valóban megjövendölte az Emberfia halálát, és
feltámadását, hogy összegyűjtse Isten népét, de már nem test,
hanem Lélek szerint. Az ítélet, amely a sorsunk lett volna, nem
minket, hanem az Emberfiát sújtotta, akiről így ír Ézsaiás:
„Az ÚR akarata volt az, hogy betegség
törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis
meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.”
(Ézs 53, 10)
Ámen
Emberi ítélet - Isteni kegyelem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése