ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Szeretettel köszöntünk gyülekezetünk honlapján!

2014. május 25., vasárnap

Igehirdetés - Húsvét ü. u. 5. vasárnap Lk 11, 5-10

Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek; – és az így válaszolna belülről: Ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel, hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.” „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.” (Lk 11, 5-10)

Szeretett Testvérek!

Olyan sok minden vesz bennünket körül. Lények és alkotások sokasága mindenfelé, amerre csak nézünk. Jó részük jelenlétét természetesnek vesszük, mintha azok mindig is ott, és oly módon lettek volna, s lesznek majd sokára is. Ám akadhat, sokak számára sajnos akad is, olyan helyzet, amikor a biztosnak vélt dolgok megfogyatkoznak, egyikük-másikuk eltűnik. Egyszerre mindaz, ami talán addig fel sem tűnt, hiányozni kezd...

A TV-ben, egyik ismeretterjesztő csatornán futott egy műsor, melynek a címe így hangzott: „Mi lenne, ha...”. Ebben a sorozatban különböző módon mutatták be civilizációnk és az egész bolygó pusztulását, például mi lenne, ha megállna a Föld forgása, eltűnne a Hold, és ehhez hasonló témák. Egyrészről banális, másfelől azonban el is gondolkodtató! Adtunk már hálát azért az Úrnak, hogy olyan módon van kitalálva a világ, hogy élni tudjunk benne? És azért, hogy ezt az állapotot fent is tartja? „Rogate” – az imádkozás vasárnapján jó, ha kicsit átgondoljuk a mi imaéletünket.

Belénk van kódolva az, hogy imádkozunk a „fentiekhez”. Minden kultúrában, minden korban megtalálhatjuk az imádkozó embert. Még a mai, nyugodtan mondhatjuk, szentségtelen világban is, sokan sóhajtanak fel. Az emberiség hajnalán már megjelent mindez, ezt olvassuk az Ószövetség első lapjain, Ádám unokájáról, Sét fiáról: „Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az ÚR nevét.” (1Móz 4, 26)

Ám az igazi ima ennél többnek kell, hogy legyen. Fontos a személyes kapcsolat, a felismerés, és a bizalom, hogy ne csak a felhők közé sóhajtsunk, hanem valóban a Mennyei Atyához szólhassunk. Ahhoz, aki alkotott mindent, így minket is, szeretetéből. A hívő, és Isten után sóvárgó ember azt is átélheti, s bizonyára mindannyiunknak van erről tapasztalata, hogy az imádság nem monológ, hanem dialógus, azaz párbeszéd. Ez a mi nagy reménységünk, hogy van Ki meghallja, és nem engedi el a „füle” mellett... Krisztus Urunk szavai nyomán, amely arra biztat bennünket, hogy bátran forduljunk Istenhez, három kérdést tehetünk fel:

  1. Kihez imádkozunk?
  2. Honnan imádkozunk?
  3. Hogyan imádkozunk?

Kihez imádkozunk? Mert imádkozni mindenki szokott, még ha nem is vallja be az illető. Ahogyan egyik barátom szava járása tartja: zuhanó repülőn nincsen ateista... Egyszerűen így működünk, így lettünk teremtve. De vajon mit ér az égre sóhajtott, vagy épp kiáltott hang, az a bizonyos „Istenem!” Tudjuk, hogy van valaki, de kicsoda? Ismerjük azt, akit segítségül hívunk?
Jézus arra biztat bennünket, hogy bármikor fordulhatunk az Úrhoz, akár egy ismerőshöz, jó baráthoz. Nincs olyan, hogy nem nyit ajtót, nem hajt el, hanem lehet hozzá fordulni, mert Ő megbízható! Nincs várólista, nincs előjegyzés, mindenki számára adott a lehetőség, akár a leglehetetlenebb időpontokban is.

Én is, mint mindannyian hajlandóak vagyunk akár messzire is menni, ha egy jó barátunk, hát még ha rokonunk kér tőlünk valamit, ami lehet, hogy életbe vágó. Ám az élet realitása az, hogy sokszor kevésnek bizonyul a mi lehetőségünk, erőnk, és megeshet, hogy az időnk is, hiába a legnagyobb jó szándékunk... Az Úrhoz azonban bármikor lehet fordulni.

Ordass Lajos evangélikus püspök úrnak van egy könyvecskéje az imádkozásról, amiben összegyűjti mindazt, amit az imádkozásról tudni érdemes. Ebben található egy számomra igen kedves, és elgondolkodtató mondat: „Ha nem tudsz imádkozni, imádkozz!” Első hallásra, fából vaskarikának hat, de valóságosan így működik. Istent még arra is lehet kérni, hogy tanítson meg imádkozni! Teszi ezt azáltal, hogy az imádság olyan a hívő számára, mint a levegővétel, s minél személyesebb, annál nélkülözhetetlenebb és értékesebb. Így lesz az istenségből Úr, majd Mennyei Atya... s ha már az Ő ajtajánál zörgetünk, akkor nem járunk rossz helyen!

Honnan imádkozunk? Fontos kérdés ez is, hiszen fel kell ismernünk saját magunkat, lehetőségeinket, utunkat. Nem a fizikai hely a lényeg, nem kell sem Jeruzsálem, sem Mekka, sem másfelé fordulva imádkozni. Sokkal fontosabb, hogy mi hányadán állunk az életünknek, s hogy hol találkozhatunk Istennel, és hova vezethet bennünket.

Ahogyan a példázatban is hallhattuk, a kopogtató szükségben van, szorult a helyzete, segítségre van szüksége. Könnyű belekerülni kilátástalan helyzetbe, ahonnan magunktól nem látjuk a kivezető utat, maradandó megoldásról nem is beszélve. Annyi minden tudja megijeszteni, elcsüggeszteni az embert, sokszor onnan, ahonnan nem is várnánk. Ilyenkor ott van az ajkunkon a szó: „Uram, segíts!” Ahogyan tette Jónás is, élet és halál között a nagy hal gyomrában, amikor a 120. Zsoltár szavaival is imádkozott: „Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.” (Zsolt 120, 1)

A legtöbb imánk, ahogyan Jónásé is, kérő imádság, Kérhetjük az Urat segítségért a magunk ügyéért, de kérhetjük, hogy segítsen másokat is, úgy ahogyan velünk is teszi.

Lehet bűnbánattal imádkozni, ahogyan Dávid király teszi az 51. Zsoltárban: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!” (Zsolt 51, 3-4) Dávid felismerte, hogy nagyot vétett Isten és ember ellen, ezért a lehető legjobb helyre menekült, ahonnan bűnbánatára bűnbocsánatot kaphatott.

Hála imádság is fontos, s erre is van sok szép példa. Dávid így imádkozott: „Magasztallak, URam, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon. URam, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. URam, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.” (Zsolt 30, 2-4) A megajándékozott, megmentett ember hálaéneke ez, hiszen megtapasztalta az Úr szeretetét! Erről sajnos hajlamosabbak vagyunk elfeledkezni, pedig van ok hálásnak lenni.

Imádságunkban dicsőíteni is lehet az Urat: „Magasztallak téged, Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké. Mindennap áldalak téged, dicsérem nevedet mindörökké. Nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan.” (Zsolt 145, 1-3) Amikor semmi mást nem tesz az ember, csak ámul az Úr nagyságán és tettein, nézve a megannyi csodát, amelyet teremtett, s elhalmoz vele bennünket nap mint nap.

Imádkozást sokfelől meg lehet közelíteni, s jó, ha mindegyiket ismerjük, hiszen szükségünk van a bűnbánatra éppúgy, mint a dicsőítésre, a kérésről és a hálaadásról nem is beszélve.

Hogyan imádkozzunk? Ez talán a legegyszerűbb, de talán pont ezért a legnehezebb kérdés: ahogyan Jézus tanított. Aki arra biztat bennünket, hogy bizalommal telten, bátran fordulhatunk a Mennyei Atyához. Mintát is adott a számunkra a Miatyánkban (Mt 6, 9-13).

De az imádságunkban, ahogyan a Miatyánkban is, mindig ott kell lennie a lelkünkben az, hogy „legyen meg a Te akaratod” (Mt 6, 10). Mert az ima nem csereüzlet! Nem úgy működik, hogy amit kérek, azt rövid úton meg is kapom, hanem az Úr meghallgatja a hozzá fordulót, de azt adja meg, ami egyezik az Ő akaratával, s így végső soron a javunkra van. Hiszen a hitünknek ez a lényege, hogy hisszük és meg vagyunk győződve arról, hogy „Mit Isten tesz mind jó nekem”, ahogyan énekeljük énekeskönyvünk 348. énekében. Jézus Urunk is a Gecsemáné kertben tusakodva saját lelkével, és a rá váró keresztútra készülve így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 39)

Szeretett Testvérek! A Húsvét üzenetét hallva, s átélve a Feltámadás csodáját különösen is van okunk az imára, mert Jézus Urunkon keresztül megmutatta a Mennyei Atya, mi az Ő akarata, s hogy az ima, amely elhagyja szívünket, az meghallgatásra talál. Pál apostol így biztatja a thesszaloniki gyülekezetet: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5, 16-18) Ebben a reménységünkben erősítsen és őrizzen meg bennünket a gyülekezetek Ura!


Ámen


 „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26, 39)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése